1914. december 30.

Klinovszkyval lemegyek ismét az irodába. Ma jobb lábbal kelt fel parancsnokunk, mert utalványt kapunk tőle 4 pár csizmára, meleg ruhára, két lámpára, 8 font petróleumra, 12 zsákra, 40 font szalmára és egy öl fára. Óriási eredmény! Majd kiugrunk bőrünkből, s dagadó kebellel megyünk vissza a fiúkhoz. Van is öröm Izráelben, magasztalnak bennünket, mert sok mászkálásunkhoz már nemigen fűztek reményeket.

Sajnos az utalványok beváltásával már nincs ilyen szerencsénk. Délután kivonulunk, hogy mindent hazahozzunk. Szalmát kapunk egy nagy kazalból, a zsákokat is kiadják, és a petróleumot is, de a fát már másnapra ígérik, a többi dologra pedig egyszerűen azt mondják, hogy ez nincs a raktárban. Elfog a düh, mert látom, hogy az altisztek csak kijátszani akarnak bennünket, de nem tehetünk semmit. Órákig tartó ácsorgás után, agyonfázva térünk haza. A petróleumos pincében egy csomó hagymát vágtam zsebre, Klinó pedig egy zsebre való burgonyával bosszulja meg a rajtunk esett sérelmeket, de ez mind igen gyenge vigasztalás, s nagyon lóg az orrunk. A muszka bőrében mégse fogjuk hagyni dolgainkat, ezt keményen elhatározzuk.

Este öt osztrák önkéntes érkezik, kik a mi osztrákjaink vendégei. A kadétokhoz is kb. ugyanannyi újonnan érkezett kadét kerül, s mi is megszaporodtunk. Az új bajtárs Molnár Pál Békéscsabáról, a kassai 34. regimentből. Egy vén civil török fogoly is betolakodik hozzánk. Odahaza koldus lehetett, rettentő rongyos, piszkos, sőt tetves az öreg, úgyhogy fegyverbarátság ide, fegyverbarátság oda, ki kell tessékelnünk.