1914. december 5.

Dr. Görbe − így hívják a szomszéd szobában lakó orvos urat − ma kihurcolkodott, s az eddig lezárt ajtót kinyitva, behurcolkodunk helyébe. Így a két pucerrel együtt tizenhárman lakunk a három egymásba nyíló szobában, s kényelmesen elférünk. A két ágyat valahogyan összetákoljuk, de persze nem sokra megyünk velük. Estefelé egy kissé körülnézünk a táborban. Ropogó havas, széles utcán lesétálunk vagy egy kilométernyire, egy másik bataillon körzetébe, ahol egymás mellett több üzlet van, fűszeres, hentes, cukrász, sőt fényképész is, s nem tudván ellenállni a kitett falatok csábításainak, elkövetem azt a hallatlan könnyelműséget, hogy 15 kopekért 3 darab süteményt, másik 15 kopekért pedig szalonnát veszek. Abban bizakodunk, hogy valami úton-módon sikerülni fog hazulról pénzt szerezni. Beszélik, hogy ez lehetséges lesz, de nehezen hisszük.

Klein a városba készül, mely tőlünk ca. 7 kilométerre fekszik (Werchne Udinsk), s ott kölcsönt akar felvenni. Mondják, hogy a zsidók, akik ott is szép számmal vannak, s mind vagyonos kereskedők, hajlandók ilyen üzletekre, ha elég biztosítékot látnak. Társaink − akik közt olyan is van, aki már több mint egy hónapja berezovkai lakos − hitetlenül rázzák fejüket a terveinket hallva. Ők se pénzt, se levelet nem kaptak, de nem is várnak. A legeslegutolsó kopekjukat is elköltötték már, amijük nélkülözhető volt, azt is mind eladták, valóban szegényebbek a templom egerénél, mert az legalább szabadon járkálhat.

Az új szobában csak magam alszom ma este, a puszta deszkán bár, de ágyban. A két ágy ugyanis Klinovszkynak s nekem ítéltetett. Minthogy tüzelőnk csak egy kályhához van, szobám komisz hideg, jobban jártam volna ágy nélkül, s másik szobában.