1914. szeptember 2.

Hajnali három órakor kellett volna indulnunk, de valami okból tovább hagynak aludni. Csak 5 órakor van Tagwache és 7 órakor indulás, miután a feketekávé-reggelit komiszkenyérrel bekebeleztük. 36 ember egy marhakocsiban. A vasút mentén gyönyörű tengeriföldek. Kiérve a Duna-partra, folyton változó kedves táj. Erdős szigetecskék, kimosott magas partok, nyárligetek. Friss, napos reggel. A Dunán alulról egy sötét pontocska közeledik gyorsan megnagyobbodva. Lassan haladó vonatunkat hamarosan beéri. Dunai flottillánk egy kecses motorcsónakja az, nyilván őrszolgálatot teljesít. Legénysége élénk integetéssel viszonozza bakáink üdvözletét, s ahogy jöttek, éppoly gyorsan faképnél is hagynak bennünket.

Ismét Pétervárad van előttünk. Zöldellő fák között tarka háztetők. Üde, színes kép. A szőlőskertek fölötti hegyrészen sáncokat látunk, a lombok mögül lövészárkok és drótsövények bújnak elő itt-ott, melyek lefutnak egészen a Dunáig, ahol nagy csapat népfölkelő dolgozik most is ásókkal, kapával. Rákanyarodunk a hídra, melyen csak a minap jöttünk át, és onnét visszatekintve egészen másnak látom most Péterváradot. A várhegy tövében sötétzöld erdő vagy park, melyből fehér villák kandikálnak ki. Az újvidéki hídfő alatt nagy hajópark, a vasúti híddal párhuzamosan egy készülő csónakhíd. Újvidékről 11 órakor indulunk tovább. Szabadkán, Kiskunhalason hosszabb ideig állunk, mindenütt óriási néptömeg tolong, s nagy ovációval fogadnak. Kínálnak mindenféle jóval, a kislányok boldogok, ha cigarettát oszthatnak a hatalmas bakamarkokba, a diáksereg hőstettekről akar hallani, és a bakák kénytelenek Háry Jánosnak felcsapni. Az asszonyok minduntalan elérzékenyülnek és nagyokat sóhajtanak.

Éjjel érünk Kiskőrösre, de Petőfi városa kitesz magáért, nagyobb és lelkesebb tömeg vár, mint eddig bárhol. Az Alföldet a telihold fényénél száguldjuk át. Nem vagyok képes aludni. Kiülök az ajtóba és onnét kokettálok a sápadt képű Holddal. Telt sphinx-ábrázata közömbösen és rejtelmes egykedvűséggel bámul alá a Világra, pedig odalát Galícia földjére is, s amit ott eléje tár a művelt emberiség, olyat még ő sem igen láthatott. Elfütyörészgetem a kedvenc nótáimat, és közben azt képzelem, hogy mindezt csak álmodom. Talán valahol otthon egy jóféle tégla esett a fejemre és kissé megroppantott agyvelőm lázálma ez az egész összevisszaság – leutazás-felutazás, kiszállás-beszállás stb. De ideje lenne felébredni és hozzáfogni valami komolyabb dologhoz, mint ez a színjáték. És csakugyan felébredek – a valóságos valóságra.

A hajnal hűvös lehelete kijózanít. Menjünk aludni a horkolók közé. Elvégeztetett. Igyuk ki a poharat.