1915. április 25.

Vasárnap. Nagyszerű, verőfényes tavaszi nap. Mindenki kibújik odújából. Csak zubbonyosan indulunk délután sétára, s először a hegyre kapaszkodunk, onnan az állomás felé ereszkedünk alá. Jól kifáradva érkezünk haza. A hölgyek is kibújnak, eddig azt sem igen tudtuk, hogy a táborban tisztnék is laknak. Megbámuljuk egyiküknek udvarlóját, egy tejfelesszájú tisztecskét, aki olyan sajátságos szabású ókori bricseszben feszít, amilyent eddig csak színpadon volt szerencsém látni. Ti. egészen a lábhoz feszül még a combon is, csak fent, a zseb tájékán öblösödik ki egy kissé, mint egy sonka.

Milyen kár, hogy az ember nem kacaghatja ki magát kedvére − de akkor hamar oda kerülnék, ahova kedves Suba barátunk jutott, a hűvösre. Szegény fiú unalmában a táborbeli foglyokról létszámkimutatást csinált néhány véletlenül a kezébe került adat alapján, s azt büszkén kifüggesztette a barakk ajtajára. Persze az őrmester megkérdezte, mi az, s mivel a muszkák szerint úgy látszik, az is bűnös, aki egyáltalán gondolkozni merészel, ötnapi fogságot sóztak a nyakába. Most van mivel heccelni szegényt, s a rossz viccek légióit kell eltűrnie.