1915. augusztus 15.

Vasárnap. Szedlec, Szolnok, Lukow kiüríttetik a muszka által, Mittawa a miénk már, s Kovnót, Ossovecet és Nowo Georgievsket ostromoljuk. A lapok meglehetős félénken valami győzelemről beszélnek (holmi visszavonulásos győzelem lesz tán?). Ma éjjel megint egy csomó muszka ment el. Az egyik ezzel vett tőlünk búcsút: „Panye! Négy öcsém magyar fogoly. Én leszek az ötödik!"

Az első századtól rotakommandánsunk ma nagyon érzékeny búcsút vett, úgy mondják, hogy igen szentimentális hangokat pengetett. Érdekes, hogy mindegyiket az utolsó percben szállja meg a jobb belátás, de mint már láttuk, ha aztán véletlenül mégis itt maradnak, éppoly komisz fráterekké vedlenek vissza, mint voltak. A nagy búcsúzási hangulat a bataillonirodában alkalmazott muszkáék általános berúgásával éri el csúcspontját. A lavkák még mindig zárva, s cukorhiány van a táborban, sőt a gyufából is kezdünk kifogyni.

A tiszti táborból Bendernek mint orvosnak szabad kijárása van a kórházba, jóllehet, mint most halljuk, annyit ért az orvosi tudományokhoz, mint hajdú a haragöntéshez. Úgy véletlenül cseppent be valahogy ebbe a méltóságba, nem egészen tudván, hogy micsoda következményekkel jár az, és most már úgy látszik, nagyon „belejött". Most már értem, miért volt hát mindig oly szíves hozzánk. Egy kis lelkiismeret-furdalást mégis csak érzett, látva, hogy micsoda komisz sorsunk van nekünk az övéhez képest, anélkül, hogy ahhoz joga lenne.