1915. augusztus 30.

A fűtött szoba nagyon jólesett, az éjjel végre kipihenten kelünk. Úgy látszik, az idő Szibériában augusztus végén már őszre fordul, a napnak már egészen más a fénye, mint pár héttel ezelőtt. A plennitársaság megint túl sokat engedett meg magának s a druzsinabeli katonasággal éppen úgy meggyűlik a bajunk, mint a régiekkel. Hiába, no, kutyából nem lesz szalonna. A kutyálkodást tegnap vasárnap az orosz mise alatt kezdi a bakaság a kórusbeli hölgyek fixírozásával. Ebben az intelligens elem vezet, de kellő diszkrécióval ez elég ártatlan szórakozás lenne. A baj csak ott van, hogy a szabad mozgást a templomba járáson kívül arra is felhasználja a banda, hogy kirándulásokat rendezzen már meg nem engedett területekre is, pl. a környező hegycsúcsokra, völgyekbe, faluba stb. A kozákok patrulja zavarja le délután a turistákat s hanyatt-homlok zúdulnak le a vitézek.

Ezer szerencséjükre olyan a terep, hogy gyalogos könnyebben boldogul azon a kozáklónál. Délután Péter bajtársunk a csájaházba csinál kirándulást, s onnan néhányadmagával, kik a téglagyárban dolgoznak, visszafelé igyekezve a táborba, az őrök kordonánál pechjükre egy olyan muszkára találnak, aki sehogyan sem akarja megérteni, hogy ők hazafelé mennek. Mikor végre a tárgyalásokat megunva egyszerűen faképnél akarják hagyni, a muszka lekapja fegyverét s utánuk lő. Egy káplárunknak három ujját elviszi a mi Werndl fegyverünknek megfelelő vén egylövetű mordály golyója, a társaság pedig őrült iramban rohan el, tudva, hogy itt a levegő hamarosan még puskaporosabb lesz.

Beszélik, hogy a csájaházbeli jobb érzésű civilek jól elverték a muszka katonát, s fegyverét is elszedték, illetve azt otthagyva rohant el az ipse. Egy kozákpatrul vágtatva ott termett, és a környéken minden plennit hamarosan összehalászott, a csájaházat is kitisztogatta s röviddel utóbb egy örökké feledhetetlen s művészi ecsetre méltó képet láttam. A mokány lovacskákon ülő kozákok egy díszes társaságot tereltek a tábor széles főútján a parancsnokság felé, mely állott mindenekelőtt a bájos Klárából, mint a csájaház törzstündéréből, (nem tudom, nem-e Frankendorfer volt?) és egy kövér, pápaszemes csukaszürke önkéntesből (Poglain?). Remekül festettek, mindenki a hasát fogta, amerre elvonult ez a menet, úgy tetszik, némileg megtépázott szereplőivel. Klára már útközben igyekezett marcona kísérőit epedő pillantásokkal leszédíteni a lóról, s ez a törekvése úgy látszik, sikerült, mert éjjel már hazahozták, s most egy poszt áll állandóan mellette.

A téglagyári összes gépszíjat ellopták a napokban, ami a nagy talpbőrhiányra való tekintettel nem is olyan nagy csoda, de a muszkák megharagudtak. Szigorú ordréban adják ki, hogy azt a germánt, aki átlépi a kordont, szó nélkül lelövik. Hogy miért éppen csak a germánt, azt nem lehetne megérteni, ha nem éppen most porolnák elsősorban a germánok a muszka hadsereget. Apró és piszkos kis elégtételek, rávallanak az oroszra. Most kapkodnak fűhöz-fához. 16 évtől 42-ig soroznak, és most jut eszükbe gazdaságilag szervezkedni. Mit akarnak még vajon, kérdjük kedvetlenül. Este az a hír terjed el, hogy a duma elhatározta a béketárgyalások 8 napon belül való megindítását. Nem merünk hinni ennek a jó hírnek. Április 2-ról kelt levelezőlapot kapok Ferkó bátyáméktól.