1915. február 1.

Köhögésemnek, úgy tetszik, kissé a nyakára léptem, jóval könnyebben vagyok. Muszka parancsnokunk a villanylámpára, a kosztpénzre vonatkozólag kijelenti, hogy „majd meglesi". Bauer, aki oroszul a tóttudománya révén valamit makog, egy muszka tiszttel került össze valahol, aki egy Ullmann nevű huszárönkéntes után érdeklődik. Ez állítólag hetedik huszárezredünkben szolgált, s a harctéren eltűnt.

Bauer barakkról barakkra jár az oroszt tiszttel, s 5 rubelt kap fáradságáért. Szóval vagyonosodunk. Összvagyonom készpénzben 40 kopek. Bodonyi a vásárlási könyv áldásaiban ma is részesít bennünket, egy jó szál kolbászt és dohányt hoz magával. Egyik festményét egy muszka tisztnek 4 rubelért sikerül eladnia. Amióta mindegyikünknek jutott néhány kopek, előállott az a hihetetlen s soha nem remélt eset, hogy a fekete kenyérből megmaradt egy darab. Legelső dolga ugyanis ti. mindegyikünknek az volt, hogy fehér kenyeret vásárolt. Ennél többre igényünk nemigen terjed. A dohányosoknak persze a dohány még a fehér kenyérnél is előrébb való néha.

Állítólag a bank után való pénzküldést a muszka letiltotta, s így többé nem remélhetünk ezen a réven jó hazai koronákat. Budapestre útnak eresztek ismét egy levelet.

Este nagy öröm áll a házhoz. Bauer a muszka tiszt protekciója folytán megkapja az oly régen esedékes kosztpénzt, 10,48 rubelt, melyből mindegyikünkre egy-egy rubel jut, s a közös kasszának még 73 kopek marad. A fiúk nagyon meg vannak hatva, kivált Tódor, aki átszellemülve jelenti ki, hogy én vagyok a világ legjobb finánckapacitása. Azután egyenként tűnnek el a szobából, s a legközelebbi lavkában mindegyik megveszi azt a drága kincset, melyről a közös kosztpénzakció megkezdése óta álmodik, egy font fehér kenyeret, egy pakli mahorkát, egy negyed font kolbászt vagy vajat.

Azt talán mondanom sem kell, hogy a dohányosok sohasem gyufával gyújtottak rá, hanem mindig csak a kályha tüzénél, egy hosszúra hasított fenyőszilánkkal. Napközben pedig, ha a tüzelés szünetelt, átjártak a legénységi barakkba tüzet kérni.