1915. február 2.

Bauer a muszka tiszttel még mindig a barakkokat bújja, s sikerült is neki kideríteni, hogy Ullmann huszárönkéntes a grodeki csatában elesett. Beszélik, hogy a kútnál két bakánk összeveszett egymással, és egyikük bicskát rántva agyonszúrta a másikat. Egyesek szerint a tábor rögtönítélő bírósága máris halálra ítélte a tettest, sőt már fel is akasztották. Ezeknek a híreknek sohasem vagyunk képesek a végükre járni, sohasem tudhatjuk, szomorú valóságok-e azok, vagy csak rossz tréfák.

Délután Bujka cigányprímás a vendégünk a bandájával. Nem tudom, a tegnapi pénzözön kergetett egyeseket nagyzási hóbortba, s azt hiszik cigányozni kell, vagy tényleg vendége-e valakinek a banda: tény, hogy itt van, s hogy nagyszerűen húzzák a nagyobbára bicskával faragott hegedűkön. Néhány gyári hegedű is akad, ezt már úgy muzsikálták össze a muszka tisztek rubeljaiból. Teljes szívvel engedjük át magunkat a rég nem hallott édes muzsikának. A kedvünknek csak akkor szakad vége, amikor befejezve a koncertet, Bujka barátságos mosollyal jelenti ki, hogy most már fizessünk. Kiderül, hogy neki 150 kopek „jár", mert valami végzetes tévedés folytán a koncertet ennek az óriási összegnek beígérése rendezte. Tekintettel arra az igazságra, hogy az úr a pokolban is úr, s így nyilván Szibériában is, elkezdjük összeszedni a pénzt. Persze sehogy sem megy, s végül is a közös alapnak 20 kopekre való csökkentése révén tudunk csak kimászni a hínárból.

Klein és Klimó Bodonyival ma a faluban jártak. Én köhögésem miatt sajnos nem merek még kimenni hosszabb időre. Sokat mesélnek a csájaházról, ahol megteáztak és süteménnyel vendégelte meg őket Bodonyi, akitől egy csomag kakaót is hoztak ajándékba.