1915. február 6.

Margit húgomnak adok fel levelet. Ma egész tavaszias az idő, az ég gyönyörű kék és kellemes enyhe, verőfényes napunk van. Napok óta kecskehúst eszünk, kezdünk már mekegni. Valami külön íze van, lehet, hogy nem is kecske. A hónap eleji fizetések révén csaknem mindegyikünk bukszájába kerül egy kis tiszti fizetés. Nagy is örömtől sugárzó arccal érkezik meg tiszti ismerősétől, Klein és Kebely Hertiztől kapnak pár rubelt, András pedig Suba négy címére intéz ostromló levelet.

Köhögésem kissé alábbhagy, helyettem Grünfeld esik ágynak, s Klinó és egyik szolgánk, Mezei. A tegnapi petróleumból a polcsok irtására is jut, pár cseppet eresztünk az ágyak hasadékába, a repedezett ágylábakba, s az állatkák azonnal felfordulnak tőle. Ennél kellemesebb munkához fogunk délután. Végre megvalósíthatjuk költői álmunkat a barátfüléről. A szükséges summát összeadjuk, 216 kopeket, s ebből a következőket vásároljuk:
10 font lisztet 70 kopekért,
1 font cukrot, 20
kopekért, 1 font lekvárt, 35-ért,
2 font mogyorót 36-ért,
1 font zsírt 30-ért,
5 tojást 25-ért.
Minthogy 13 részvényes van, fejenként 16½ kopek esik.

Három szolgánk természetesen szintén részesül a jóból, hiszen ez az első alkalom, hogy valamit tudunk nekik juttatni. A főszakácsi állást Nagy vállalja. Nevelőapja a debreceni Margitfürdő vendéglőse, s valamit ellesett ott a főzés tudományából. András gyúrni segít, én pedig a lekvárt porciózom ki. Gyúrótáblánk nem lévén, üvegcseréppel lecsiszoljuk asztalunkat, s azon gyúrjuk meg a tésztát. Általános az érdeklődés, mind az asztal körül állnak, s ha tettel nem, tanáccsal iparkodnak segíteni. Bodonyiéktól kölcsönzött edényekben kezdjük meg a tészta kifőzését. Négyszer szűrünk. Kolosszális! Az első szűrés eredménye eltűnik egykettőre. Mint farkasok falnak a fiúk. Az előbbi nagy hangzavart csend követi, mindenki néma odaadással működteti állkapocsizmait. A második szűrés néhány kisebb gyomrú bajtárson már kifog, kimerülten dőlnek ki a sorból, s sajnálkozó szemmel nézik, hogy a többek még győzik.

Szegény Grünfeld beteg, s nem is nyúl a nagyszerű falatokhoz. Klinó is beteg, de azért megpróbálkozik vele, hogy nem gyógyulna-e meg a barátfülétől. A harmadik szűrés már igen lassan fogy, végül már csak András és én tartjuk magunkat; igaz, mint szakácsok kissé elkésve fogtunk hozzá, aztán egy hálás sóhajjal mi is kimondjuk az „elég"-et. A szolgáknak jut a negyedik szűrés, s az ő fülük is kétfelé áll, mire elkészülnek vele. Nohát, ez valami nagyszerű volt, állapítja meg mindenki, végigdőlve az ágyán, a jótól jóllakottság olyan nagyon régen nem érzett, nagyszerű érzésének adva át magát.