1915. június 11-12.

Beütött a nyár, éppen olyan meleg van, mint odahaza ilyentájt. Már ott tartunk, hogy a barakkokban szellőztetőkészülékeket gyártanak a helyi feltalálók. A verebeknek már egy idei generációja is oda fejlődött, hogy megkaphatja a plennik papírsapkarendjét.

Néhány muszkát látok ma, akik szájtátva, meghökkent képpel bámulják a kitüntetett verebeket a háztetőn, mint valami égi csodát, aztán nagy káromkodások s fejcsóválások közt vonulnak tovább. A tyúkok is vígan tojhatnak már, mert a tojás darabja 2 kopekre szállt. Ma veszek 5 darabot. (Takarmányozástani alapon kell élelmezni magunkat. N. hiány nagy!) Kenyerünkben újabban több búzaliszt lehet, mert sokkal ehetőbb, mint eddig volt. Lehet, hogy csak a pékek tisztességesebbek.

Este a főúton Farkas bandája játszik, igazán pompásan. A korzózó muszka népek is megtapsolják. Egy fegyveres poszt a tömegbe furakodva önfeledten hallgatja igen soká, azt hiszem, lekéste a felváltási időt is. Az orosz szenvedélyesen szereti a muzsikát. Egy hazafelé marsoló századtól is elmaradnak az altisztek, s Farkas publikumához szegődnek.