1915. június 18.

Meleg napok, a legyek kezdenek kellemetlenül szaporodni. Levesszük a belső ablakot, úgyhogy most már nemcsak egy ablakszemet, hanem egész szárnyat ki tudunk tárni. Pár nap óta erősen köhögök. A téli csájázás után ti. rákaptam megint a hideg vízre, s ettől torkom úgy elszokott, hogy az első kortyok már köhögési rohamot idéztek elő.

Ma felszólítják az olasz nemzetiségű bajtársakat, hogy menjenek a bataillonirodába s ott azt a különös kérdést intézik hozzájuk: akarnak-e Olaszországba kerülni? Hisz ott is csak foglyok lennénk, felelik ezek, miért mennénk. Hát Ausztria ellen mennének-e? Erre határozott nem a válasz, sőt informátorom szerint azt is hozzátették, hogy Olaszország ellen igenis mennének.

Tízen összeállunk, s németórákat veszünk egy Kleiner Fritz nevű szőke pirospozsgás germán tanítótól, óránként 50, azaz fejenként 5 kopekért.

A Telegram fordítása nem jelenhet meg, mert a fordító nem tud feljönni az 5. bataillonból, ahol lakik, s viszont a tisztekhez sem tudják bejuttatni a példányokat, ami a csődöt jelenti. Ez nagy csapás lenne valamennyiünknek, mert el sem tudjuk képzelni, hogy hírek nélkül meglehessünk. Hisz a legújabb hír éppen úgy szól, hogy Lembergtől 20 km-re állunk Grodeknél, s a lap előkészíti az olvasót Lemberg elestére. Azon az országúton, melyen mint hadifoglyok, a kis rutén lovacskák vonta szekereken kocogtunk végig, ismét a mi csapataink marsolnak előre, s a meggyötört derék lembergieknek elérkezett a felszabadulás órája. (A kis Salie Pordernek innen a táborból is megköszönhetem még egyszer szívességét.) Chotin felé is előremegyünk.

Hosszú idő után ellátogat hozzánk ma Kebely, aki mint építési rajzoló dolgozik a muszkának. Úgy mondja, jó dolga van és igazolványt is kapott, mellyel szabadon járhat a táborban. A tavasz a szerelmi lázakat is felébresztette jó egynéhány bajtársunk keblében, s a táborban lakó szép pár nőszemélynek, kezdve a konyhahölgyektől fel a tisztnékig, átlagban egy tucat titkos imádójuk van. A titkosságnál tovább nemigen jutnak.

Az ifjabb generáció néha olyan sóhajtozásokat és ömlengéseket visz végbe, hogy az ember émelygést kap, de nincs kurázsijuk ezt az illetékes helyeken megmondani. Györgyei komám, egy ifjú ruténvidéki tanító, orosztudományával könnyen boldogulhatna a nő körül, de hónapok óta csak ábrándos pislogtatásokkal környékezi a kiválasztott tündért, s ha az véletlenül egy mosolyt ereszt meg, nem tud éjjel aludni. Ezek a Don Juanok inkább nem esznek, de egy új nadrágot föltétlenül varratnak maguknak. Ebben igazuk is van, a hódítás első és alapfeltétele a jó nadrág. Ha az embernek lyukas a nadrágja, hiába lövelli a legábrándosabb pillantásokat, hidegen elnéznek fölötte. Ezzel azt hiszem, sikerült határozottan rámutatnom a tavasz és a bricseszláz közötti szerves összefüggésre.