1915. március 29.

Ismét új rekrutákat látunk bevonulni, viszont a kiképzettek a 8. bataillonnál most esküsznek föl, s ma éjjel indulnak a harctérre. Körülbelül olyan lelkesedéssel, mintha a magyar fiúkat Indiába vitték volna harcolni. A muszka egyre több szigorítással kellemetlenkedik. Ma parancsban jön, hogy az egyes bataillonok lakóinak nem szabad a másik bataillon körzetébe lépni, ami annyit jelent, hogy sem a tiszti lavkához, sem a cukrászdához és kolbásznájához (oh, sóhajtja Klinó!) lemenni nem szabad, s a csájaházba sem mehetünk többé. Ehhez csak az illető bataillon körzetében lakó foglyoknak van joguk. Ez persze egy kissé nehezen megy a fejünkbe, aminek meg is van az eredménye, egy muszka őr már ma délután beleereszti bajonettjét egy okoskodó plenni combjába. Egy igen ügyes vésnök van a bajtársak közt, kinek kiadtam legitimationskapslimat és alumíniumkulacsomat, melyeket szép véséssel díszített.

Valahogy úgy képzelem, hogy ezek egyszer odahaza emlékeim lesznek, amikor könnyebbült szívvel fogok visszagondolni a mai megpróbáltatásokra. („Emlék az 1914–15. évi világháborúból", így szól a szokásos felírás.) Feljegyzem itt, hogy a munkáért 25, illetve 35 kopeket fizettem. Klinó 4 rubelért egy pár jó új cipőt vesz magának. Jómagamnak is elkelne. A legénység már labdázik.