1915. november 19.

Holdas éjszakák vannak, s lefekvés előtt kisétálva a barakk elé, hosszú ideig elgyönyörködöm a remek képben. Több kilométer messzeségből is jól ki lehet venni a sötét fenyőket, a csillogó hóra vetődő hosszú árnyékokat a hegyek lejtőin és a fehér takaró alatt gubbasztó hegyek gerinceit, fölöttük a mély sötétkék égbolttal.
A puha hó elnyeli a lépések neszét, kocsi se robog, szellő se száll, és a tompa csend csak emeli az éjszaka varázsát. És üzenetet küldök haza a Holddal. Jó futó őkelme, mégis csak holnap tudja átadni. Hej, de messze csöppentünk!