1915. október 10.

A druzsinabeli önkéntesek indulnak. Fenyő torokfájó, és elmegyek vele a maródiszobába, fel is vétetem Sanyi által, de mégis elmegy a többiekkel, akiknek társaságától nem akar elválni. (Másnap érkezik 30 rubelje. Ez is tanulság!) A maródiszobát most volt alkalmam látni. A rendelőben padok a meszelt fal mellett, azokon sápadt plennik. Szamek főorvos úr rendel. Az asztalon egy széles, de alacsony láda, ebben sok rekesz, mindegyikben másféle porok. A bajuk előadása s némi vizsgálat után ebből kap mindenki valamit. Ha nem csalódom, salycil és hashajtó játsszák a prímet. Istenugyse könnyű doktornak lenni. De ezeket az embereket meggyógyítani, azt istenugyse nehéz lehet. Sanyi révén a mindenható propusszal bejutok Bodonyihoz. A bojkott révén abban a kellemes helyzetben van, hogy nyugodtan dolgozhat egy síremlékterven, mely a temetőbe van szánva.

Menázsuk feloszlott és máshova nem állhatott be, nem is próbálta, ilyenformán száraz kosztra szorult. Mai ebéd pl. pirítós kenyér, kakaó és vörösbor. Hát ez fene bohémélet, rávall Bodonyi pajtásra. De oda se hederít, neki így is jó. A 69-eseknek 10 rubelt küld általam. Rájövök, hogy több levelem, melyet Szamekre bíztam, nem érkezett meg a címzetthez. Nem tudom, mit gondoljak. Szamek az orosszal igen jóban van nyelvtudása és alkalmazkodóképessége révén, de kezdem hinni, hogy valami egyéb is lappang a háttérben. Götz barátunkról most már Bodonyi is elismeri, hogy gazember, és hogy jól láttam akkor, amikor ő még túlzásnak vette állításaimat. Sőt mosolyognom kell, hogy ennyire túllicitál most még engem is. A másik végletbe esik.