1915. október 17.

Vasárnap. A tegnap elment transzport még mindig Udinskban áll. Hajójuk zátonyra került és a szabadító másik gőzösre várnak. A tisztek a vagonokban éjszakáztak, a legénység pedig a szabadban, néhány sátorlap védelme alatt. Ez ismét egy csomó beteget jelent. Nem jó kimozdulni ilyenkor a táborból. Az éjjelek már nagyon hidegek, már délután 5 fokot olvasok le a hőmérőről, s a föld minden éjszaka erősen megfagy. A hegyeken a hó mindjobban kitart, s szép lassan a sziklákon és kőgörgeteges hegyoldalakon a fehér szín kezd uralkodó lenni.

Kedden még egy szállítmány indul a többi után. Maradni, maradni, ez minden vágya valamennyiünknek. Zsaki földije, Singer önkéntes valahogyan kihúzta magát, az indulók közé volt beosztva. Buchholz generális inspiciálja a tábort. Neve után saját generálisunknak hinné az ember, pedig muszka az istenadta. Muszkáéknál elég, ha német neve van valakinek, s rögtön generális lesz belőle. Okosabb intézkedés hiányában a vendéglőnket csukatja be, s ez ellen persze semmit sem lehet tenni.

Úgy halljuk, hogy a részvénytársasági alapon létesült vendéglő a hét tulajdonosnak rövid 4 heti fennállása után koponyánként 60 rubelt jövedelmezett. Megint a lavkákra szorulunk. (Úgyis a lavkában érdekelt muszka tisztek machinációját sejtem az egész betiltásban). Jó, hogy a konyhánkkal azért segíteni tudunk magunkon. Állítólag 192 távirat érkezett.