1915. szeptember 13.

A temetés idejét még mindig nem tudjuk. Egy buta muszkától függ minden. Amelyik halottat előbb jut eszébe felöltöztetni, az indul. Állandóan három szekér temet. Mindegyikre három koporsó fér, s így egy fordulóra kilenc bajtársat visznek ki a távoli temetőbe. Egész nap van dolguk hetek óta. Pár kopeket ígérünk a muszkának, ha értesít a temetés idejéről. Nagyon szomorú napjaink ezek. A kórházba már nem fér ember, már harminc tífuszbeteg fekszik a maródiszobában is két mediciner tehetetlen ápolása alatt. És semmi intézkedés eddig nem történt a baj elharapózása ellen, semmi óvszabály, a legénység kitanítása, semmi, semmi.

Elhatározom, hogy fel is jelentem a két kontárt, Szameket és Görbét. Frankendorferék még mindig itt vannak. Egy újabb levelet szerkesztek parányi betűkkel, s átadom ezt is. Végh 50 rubelt kapott hazulról, de hogy hol van ez, azt senki sem tudja, most mindenfelé hajszolja. Én is táviratozom pénzért. Csak úgy lehet az embernek reménye megküzdeni a betegségekkel, ha erőben tudja tartani magát, ehhez pedig pénz kell.