1915. szeptember 27.

Tegnap alaposan befűtöttünk, és hogy Szibériában milyen sokat tesz, ha a szobaajtó nem egy csaknem állandóan nyitott előcsarnokra nyílik, mint előző szobánk, azt most látjuk. Egy szimpla takaró (fehér daróc) elég volt az éjjel, míg amott köpenyt, blúzt stb. mindent magunkra rakva is fáztunk.
Két nagy ablakunk délre néz, s a nap reggel oly kellemes melegen süt be, hogy jókedvvel kél az ember. Napközben is világos a szobánk, nem olyan jégveremhangulat uralkodik benne, mint a másikban. Szóval a csere jól ütött be, jó órában legyen mondva. Mindenki jókedvű. Megnyiratkozom egy úrnál, aki állítólag otthon is figaró vala, de hát ezt itt mindenki mondhatja. Az ollóra és fésűre, mi nem éppen hazaias, sokat rá lehet fogni.

Zsakinak egy földije látogat el hozzánk, Köpe fogarasi órásmester, intelligens jó modorú fiatalember. Udinskban dolgozik egy órásnál, és igen érdekes dolgokat mesél. 30 rubel lett volna a fizetése, illetve papíron ennyi is, ebből azonban levonnak 10 rubelt a kommandó részére (valószínűleg a parancsnok úrnak), 10 rubelt, mint kosztpénzt (a megmaradt kincstári kosztot más valaki vágja zsebre), levonnak 5 rubelt valami alapra (kb. vutikalapra), és így marad neki a 30-ból havi 5 rubel. Ezt azonban a muszka már 5 rubellel megtoldotta, mikor Köpe felmondta az olcsó barátságot s mikor így sem akart maradni, még 5 rubelt adott rá, jelenleg tehát 15 rubel havibére van. No de a koszt sem semmi, jegyezzük meg, erre azonban nagyon tiltakozni kezd. A muszka asszonyok nem tudnak főzni. Állandóan ugyanaz a menü, káposztaleves vagy burgonyaleves, kása, csája. A műhely a lakásban van. Szabadsága semmi sincs, még az utcára kiülni sem engedi a gazdája, illetve annak hárpia felesége, mert az az úr a háznál. A javítási díjak az órák árai szerint igazodnak. Ugyanaz a javítás egy 600–700 rubeles óránál 15–25 rubelbe, egy olcsóbb óránál 3–4 rubelbe kerül. Eszköz kevés van, viszont van egynéhány olyan dolog, amilyen talán mifelénk is csak a fővárosi órásoknál található meg.

Ma valami rossz ünnep van. Nagy a templom körül a forgalom. Az egy csomóban csak ilyenkor látható orosz szépségek látására a plennitársaság is kivonul, s a templomból csaknem kiszorítja az oroszokat. A táborbeli hölgyek közt néhány igen jóképű és jó hangú is akad, s a kórus olyan átszellemülten zeng, hogy az ember szeráfok danáját vélné hallani. Pedig a rossz plenninyelv szerint egyes hölgyek éppen nem szeráfok, vannak, akiknek inkognitója már teljesen le van leplezve. A tiszti házak körül inasi, favágói vagy szakácsi, sőt dadateendőket végző bajtársak nagyon mélyen belelátnak a családi és nem családi viszonyokba, és igen közönséges meséket tudnak egyikről-másikról. Remek napsütés simogat bennünket, a derék harangozó talán meg is izzad ott a háztetőre cifrázott kis fatoronyban, hisz hat harangocskát rángat egyszerre kézzel-lábbal, talán még a nyakára is kötötte egyiknek a kötelét. Úgy rángatózik szegény, mint az a bizonyos Franklin-féle villanyos béka. A cukorka- és süteményárus plennik úgy járnak a tömegben, mint odahaza a vásárban. Délután a footballisták még tréningre is kedvet kapnak. Egész nap künt járok, az állomáson érkező törökök és egy Európa felé menő, 45 ágyút szállító vonat köti le érdeklődésünket, a tiszti táborbeli ismerősökkel elegyedünk szóba, s érdekes dolgokat hallunk.

Götznek egy igen gyanús dolgát halottam még régebben, ti. szobatársának eltűnt egy darab százkoronása, s ezt házkutatás után az ő ládájában találták meg. Egészen szokatlanul hatrétűre volt összehajtva, de Götz merészen kijelenti, hogy a ládájában levő százkoronás az övé, és véletlen csak, hogy az is hatrétűre volt összetűrve. A tiszti bíróság ezen az alapon felmenti. Persze még nem hallottak róla más hasonló eseteket. Viszont Bodonyi, a megtestesült egyenesség és őszinteség, valami pofonügyből kifolyólag a tisztikar által bojkottáltatik. Kétszer sem mondom, hogy ebben is Götz keze van, egy ilyen rafinált gazember egész csomó jóhiszemű úriembert tud az orránál fogva vezetni. Amint hallom, Kenessey Bodonyihoz írt egy levelet, amelyen igen különös dolgokat ír össze, s többek közt azt, hogy neki az idegeire megy az itteni élet, s még szanatóriumba kell kerülnie.

A levél célja egyébként nem világos, az elbeszélő előadása után az a benyomásom, hogy Kenessey Bodonyi szájára szeretné tenni a kezét, mert az éppen úgy, mint én, nem csinál titkot belőle, hogy fogságba jutásunk szégyenletes történetének Kenessey a szerzője. (Talán innen is ered a bojkott?) Végre válasz kapok Tóthtól is, melyben nagy sajnálkozással állapítja meg, hogy szegény Csizmadia Lajosról eddig nem tudott, fogalma sem volt róla, hogy itt volt a táborban, különben segítette volna. Én úgy tudom, Lajos írt be tiszti ismerőseinek, de hogy kinek, azt persze nem tudom. Horváth szinte pápai ismerőse Csizmadiának, szintén most sajnálkozik. Írják, hogy a fiú szegény édesapjának megírták a szomorú hírt. Krafft Frici júliusi lapokat kapott hazulról: nagy szárazságról panaszkodnak, de a ruszti szőlők szépen állnak.

Míg mi nyugodtan sétálgatunk, a germánok barakkjában nagy a ribillió. A muszkák körülveszik őket, és minden holmijukat felkutatják, szétszórják. Új lakást kapnak, de a régiben kell mindent hagyniok, s a piszok orosz mindenüket elkobozza, csak pénzüket s ruhájukat nem. Papír, toll, ceruza különösen nem kapnak kíméletet. Hogy miért csinálják ezt, arról senki sem tud semmit. Klárára gyanakodnak. Naplóm jövője ismét kétesebbnek látszik, ha a mi barakkunkra törtek volna, most már elkobozták volna. Valamit ki kell fundálnom a muszka ellen. A szabókat és suszterokat is egykettőre összeszedik ma délután, akár a portyázó sintér odahaza a kutyákat, és Irkutszkba viszik őket. Mi állítólag itt maradunk, bár azt is emlegetik, hogy Szamarába megyünk. Ezeknek a híreknek forrását se tudja senki.

A közeli (szibériai értelemben) kínai határon már ismételten történtek összeütközések, legutóbb 1 óra és 20 percig tartó harc folyt a kinézerek s muszkák közt, több halottal, s elsáncolták magukat. Végül Bulgária mozgósít, utána a görög is, a szerbet támadjuk, Romániával állítólag kiegyeztünk, Londont Zeppelinek bombázzák, Galíciában visszavonulunk, és sok foglyot hagyunk a muszka kezén, ha igaz. Már nem sokat törődünk azzal sem, ha a muszka ír győzelemről, minden csak epizódnak látszik, döntő csapást úgy tetszik, egyik fél sem képes adni. Folyton hallani béketárgyalásokról, illetve békefeltételekről, s néha elég komoly formában, aztán megint szó se esik róluk. Pénzemről semmi hír.