1916. november 10. – december 2.

(November 10. körül)

Hosszú szünet után végre ismét tarthatunk egy koncertet. Kutya hidegben, a legmelegebb ruháinkban, a tisztek prémes bundákban hallgatják az előadást, a csonttá fagyott deszkaarénát nem lehet átfűteni. Itt sikerül Santl komával megint találkoznom, minthogy sokan csak azért jönnek el, hogy egy-egy rég nem látott ismerőssel találkozhassanak. Vacogunk bizony erősen.

A medikusok már megint szabadon járnak, éspedig azért mert Nikiforoff a fölöttünk való parancsnokságot átadta Matusevics főhadnagynak aki nem olyan vadállat, mint. elődje. Mindenki fellélegzett erre a hírre, egy jobb éra veti előre fényét, talán! Nemigen örülünk előre, erre már megtanított a muszka.

Megint Krafft Frici vendége vagyok vasárnap, s mi tagadás, a nagykanál nagyon jól esik. Itt hallom, hogy Feldhausen doktor mint invalidus haza fog utazni Európába. Vajon mennyibe került ez neki? Az amerikai barátunk intervenciójának eredménye lehet, hogy parancsban adja ki a muszka a táborban való szabad járást, vagy talán mert belátta, hogy az új foglyok érkezésével nem tehet másként, mert a 8. bataillonban mind nem férnek el, szóval megint egy kicsit több a szabadságunk. A kozákok azért tovább is portyáznak és vadásznak ránk, csak úgy szokásból, és egy szép este az én jó Szász pajtásomat csípik el. Csak a szomszédban dr. Lászlóéknál volt vacsorán, de nem lévén jártas a hazalopódzás művészetében, természetesen rajtavesztett. Az egész barakkunk is belekerül a bajba, ti. néhány bajtárs két muszka hölgyecske, két szibériai medvécske látogatását fogadja itt, s mikor megismételni akarják ezt, H. (Hondl?) rájön a dologra és óriási fejmosásban részesülünk mind, azok is, akiknek ugyan semmi köze az ügyhöz. Hát igaz, hogy a plenni nem fér a bőrébe. Ha egy kis ideig békén hagynak, gondoskodik róla, hogy a muszkának alkalmat, okot adjon visszatérni a komisz bánásmódhoz. Megérdemeljük, el kell ismerni.

A legújabb foglyok közt is akadnak művészemberek, Tatz szobrász (László?), Szemere zenész sokat tartózkodnak barakkunkban. Jól érzik magukat, mint a hal, ha visszakerül a vízbe. Tatz szimpatikus és igen intelligens gyerek, jólesik eldiskurálni vele művésztémákról, ebből a nyomorult állapotból kimenekülni pár percre, fensőbb régiókba emelkedni. Szásznak egy magyaróvári fiú földije akad, Ehrenberg önkéntes. Nekem is tud hírekkel szolgálni, Razsó, jó professzorom a patrongyárba van beosztva valami helyi szolgálatra, az akadémiai gazdaságban utódom, dr. Nyárády a vezető, Lózsa bevonulásával ő maradt ott, s Világhy az asszisztense. Boldog emberek, most odahaza ülhetnek s gazdálkodhatnak. Némely embernek bolond szerencséje van: a fiú egyébkén a 69. regimentben szolgált, nem csekély csodálkozásomra. Úgy magyarázza, hogy minden regimentbe beosztanak most más vidéki embereket is, hogy egyik a másikat ellenőrizze, úgy értve, hogy a nemzetiségi vidékek regimentjében az oda beosztott magyar fiúknak kell emelni s megóvni a harcias szellemet, s viszont a magyar regimentekbe beosztott nemzetiségi vidékről származók magyar felügyelet alatt, magyar szellemben képezve megbízhatóbb anyagot szolgáltatnak. Hát ez ránk, magyarokra szép elismerés, de egyébként szomorú jelenség. Fenti célt szolgálja az is, hogy a színmagyar ezredeket Csehországba, a cseheket viszont magyar vidékre telepítették, a 69-esek pl. Pilsenben vigyáznak a csehekre, és a cseh lányok közt fene nagy népszerűségben, sőt közkedveltségben részesülnek. Csinos históriákról mesél. Reméljük, hogy a cseheknek nincs ilyen keletjük Magyarországon. Hát ezt éppen nem is állítja a fiú, de a magyar lányokról is pár igen elképesztő történetet regél el, úgyhogy hideg zuhanyként hat ránk minden szava. Valami felfordult odahaza az emberek lelkében. Talán jobb itt lenni és nem látni ebből semmit. Az idealizmust jól megrugdalják, ha egy ilyen fiatal gyereknek, mint az elbeszélő bajtárs, nincs szava annak védelmére, s megundorodik attól, ami szeme láttára végbemegy. Pécsi erkölcsökről is csúnya képet fest, ostorral kellene hazamennünk innen, úgy látszik.

Egy 19-es pécsi honvéd (Weltner?) is többször lelátogat, de H. Bejla bajtárs mégis vezet a látogatók számával, amit annak köszönhet, hogy úgy látszik, egész Gyüngyüst elfogták. Itt a szomszédban legalább állandóan egy nagy tábor gajdol Bejla ágya körül, úgyhogy az olvasgatás nagyon keservesen megy. Néha nagypróbák vannak a teremben, ezeket szívesen hallgatjuk, nagyszerű a zenekarunk. Vasárnap pedig délután zsúfolt teremben hangversenyez a rotánk. Az új plenniknek szól főleg a mulattatás, még az ágyaink közt is állnak, s óriás tapsokkal hálálják meg a zeneszámokat, sőt egyikük nagy lelkesültségében a kis lámpánkat is magával viszi a polcról. Persze látták, hogy mi, régi plennik már némi vagyonosodás jelét viseljük, van külön ágyunk, katonaládánk, lámpánk, csajnikunk és más kultúrcikkünk, hát egy kicsit elkölcsönöztek belőle. Mindenesetre máskor jobban ki kell nyitni a szemeket.

Egyik este a rota keblén belül alakult zenekar ad házi hangversenyt, Zsarzsecky is megjelenik, s láthatólag tetszik neki a dolog. A Gotterhaltét is elhúzzák az osztrákok neki. Ezek az esték a legkedvesebbek, intim meleg hangulat lengi át a pipafüstös termet, a napi munka zaja csöndes zsongásba megy át, valahol a Barcarolát pengetik, a kabátok s más ruhadarabok lógó kulisszái mögül itt-ott egy lámpa fénye csillan ide, férfisilhouettekkel. Másutt diskurálgató csoportok. Egypár estén keresztül az ágyamon hanyatt fekve Magyaróvárról induló 8 napos csónak utunkat mesélem el feszült érdeklődés mellett. Jómagamnak is kellemes volt visszarepülni a szép múltba, 1908 áprilisába. A kályhák pukkadásig fűttetnek, ha van fánk s ilyen tájban ez a meleg is hozzájárul a kellemes érzéshez. Később, ha fülünkre húzzuk a takarót, igyekezni kell jót aludni hamarosan, mert az ablakok még mindig szimplák és a meleg egykettőre kiszáll, hajnal felé már vacog a banda s az alvásnak fuccs. Szerencsére napközben ezt néha meg lehet pótolni.

Új emberünk Fischer festőművész s egy német festő. Utóbbi Rabrikról fest pompás portrét, miközben mi, többiek kevésbé művészi foglalatosságot űzünk, legújabban Stocki lavkájában a tojásokat kell átvizsgálnunk. A zápultak félretétetnek, de be kell vallanunk, hogy bizony néha, néha kifogástalanok is tétetnek félre a kabátzsebekbe. Egy kis rántotta így kerül néha vacsorára.

Mindig új foglalkozási ágakban képez ki bennünket a muszka, igazán túl művelt emberek leszünk, mire hazajutunk. Az esti kártyázások kezdenek oda fajulni, hogy némelyek utolsó rossz kopekjüket is elvesztik. Egy 960 rubeles bank tartja a rekordot. Hát nem kellene 25-öt veretni ezekre az emberekre? Nem fér a plenni a bőrébe.

Az új foglyokkal megérkezett a szokásos vendég, a kiütéses tífusz is. A 198–201. barakkoknál, ahova elszállásolta őket a muszka, már egynéhányukat kórházba vitték ezzel a rettenetes nyavalyával. Megindul pénzük fogyásával a pokróc- és köpenyeladás, házaló plennik járják a barakkokat, a köpenyekkel némi kis tetűket is terjesztve. Minden újabb szállítmánynál megismétlődött eddig ez a dolog, szabályszerű pontossággal. A szétosztott szeretetadományokból jómagam is részesültem végre, négy kapcaruha és egy szappan erejéig. Hát gyenge kis adomány volt biz ez. Sokan zúgolódnak, s keresik, hova lettek az értékesebb darabok. A bizalom nem mondható nagynak az elosztókkal szemben.