1918. augusztus 14-15.

Az erdőtüzek oltására keresnek embereket 5 rubeles napszám és jó koszt ellenében. Nagyon csábító ajánlat és őszintének látszik, akad is rá számos jelentkező, még a mi barakkunkból is.

Losonczy úr valahol mészhez jut és ma a szobánkat kimeszeli. Ünnepi fehérben pompázik. Ez a munka is már a télre van előlegezve. Az ördög meszelne itt, ha hamaros indulásra számíthatnánk, de erről szépen csendben, anélkül hogy egymásnak valamit szólnánk róla, már lemondtunk. Götz tovarisról, a Berlichingen és Götz egykori bajtársaknak tisztelt utódáról vasárnap azt a hírt hallottam, hogy az otrjád kalandozásai közben lovával hídról lefordult, s lábait törte, sőt mindkét lábát amputálni kellett. Már akkor azzal a közmondással fogadtam a hírt, hogy „csalánba nem üt a mennykő" s íme, ma teljes egészségben látjuk őt bevonulni bataillonunkba. Ugyan nem saját lábán jön, hanem egy fiákeren. Ez a gyengéje, a konflis már ismert előttem, hiszen élénk emlékezetemben van és marad örökké az a megható kép, mikor Götz a kijevi állomásról fiákeren megy el a lembergi postás bácsival a kazamatákba, míg a tisztek mind saját lábukon kutyagolnak, és amint ugyanezt az utat visszafelé Götz ismét fiákeren teszi meg, de most már Suez kadéttal s annak költségén, míg az öreg postás köztünk kutyagol, s közben lógó fejjel arról elmélkedik, hogy ki vihette el a pénztárcáját. Lembergben is, ha nem csalódom volt egy kis fiákerügye! Régi szép emlékek. Mekkorát nőtt azóta a mi „tehetséges" Götz bajtársunk. Most a 69. barakk előtt száll le és a galíciánerek között hadfelszerelési dolgok után érdeklődik, binoklikat, bőrtáskákat keres, és jó árat ígér értük. Ez a legkülönösebb a dologban, hiszen ő is az omszkiakhoz tartozik, akik pedig plenninek nem szoktak fizetni. Mutatnak is neki egy binoklit 500 rubelt kérve, erre undorral távozik.

Károly királyunk augusztus 17-i születésnapja alkalmából nagy atlétikai, torna- és futballversenyek folynak. Délelőtt és délután folyik a nagy mérkőzés, oly nagy apparátussal, mintha semmi más bajunk nem volna. Jó is, ha az ember neki tudja adni a fejét valami ilyen dolognak, ami elvonja figyelmét a helyzete nyomorúságairól.