Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

1918. augusztus 17.

2018. augusztus 17. 18:00
1599191848
Károly király születésnapja. A reggeli órákban minden felekezet istentiszteletet tart. Délben ünnepi ebéd. Nagy kanállal készülünk neki. Fejenként 1 rubel volt előirányozva a mai koszt javítására, ennek kb. fele a tisztek ajándéka, a tiszti kávéház jövedelméből és gyűjtésből származik. Sajnos az egészet elpuskázták az intéző körök. Kaptunk egy gyenge húslevest, utána pedig egy gulyásnak nevezett valamit, burgonya helyett dohos rizzsel főzve és agyonborsozva, sőt mi több, szegfűszeggel, a drága szegfűszeggel erősen fűszerezve és egyúttal agyonütve, tökéletesen elrontva. Csak tudtuk volna, hogy kit kell megvernünk érte, hát nem vitte volna el szárazon. Az ünnepi hangulatnak befütyültek. Még jó, hogy az egy fontnyi mennyiségre felemelt kenyérporcióval semmi baj nem volt, s ez kissé vigasztalt bennünket. Bal kézzel fogtak meg sok mindent a fogságban az intéző körök, az bizonyos.

Délután óriási közönség jelenlétében a legénységi és a tiszti válogatott futballcsapatok mérkőznek. Nagy az izgalom, a publikum kétfelé drukkol. Itt nem tisztek és legénység, hanem két ellentétes érzelmű sportpublikum zajong, de a törzstiszteknek magas a dolog, s látom, hogy igen kínosan érzik magukat. És mégis, igenis helyes volt ezt a mérkőzést megcsinálni, sportszerű is volt, hogy a tisztek nem tértek ki a mérkőzés elől, s mert a legénységi válogatott győzött, a kevésbé intelligens elemek megnyugvással távozhattak, s abban a hitben vagyok, hogy közelebb hozta ez a mérkőzés a két tábort.

Csiky írt barátainak s ebben említést tesz arról, hogy Szabó Gy. Géza barátunk is nősülni, igen nősülni szándékozik. Hogy kit, arról nem ír.