Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

1918. augusztus 22.

2018. augusztus 22. 18:00
1599192018
Friedlandert ma temetjük. Reggel 9 órakor kivonul az egész 8. battaillon. Zene nincs, a cionista zsidóság ezt nem engedélyezte. A holttestet a városi zsidó temetőbe viszik, hova 40 kísérő jó barát részére állítottak ki propuszt a fehérek. Az ottani hitközség 120 rubelt kért, nem tudom miféle címen, a sírhelyet azonban ingyen adta. Azaz jobb kézzel vakarta meg a bal fülét, mint Jehova igaz híveihez illik.

Tegnap a halottasházból temettek el nehány hogyát, ez úgy értendő, hogy egyszerűen kocsira tették őket s kivitték a temetőbe. A hegyoldalban a visszavonulás közben elesett hogyák, vagy 4-5 ember, azóta ott hevertek, s már oszlásnak indultak. Most ezeket is eltakarítják, úgy, hogy leviszik őket a közeli Selenga hullámaiba, hadd menjenek a társaik után, s hadd örüljenek a halak is az új rezsimnek. Lapunk, a „Hírmondó" csak írva jelenik meg, a rendellenes állapotok úgy látszik, itt is zavart csináltak Az új uralom börtönét először a tisztjeink közül néhányan ismerik meg már ma, mert a tábor területén kívül kószáltak. A fehérek igen szigorúan veszik a tábor elhagyását tiltó parancsot, mert még mindig sok körös bujkál a környező erdőkben, de persze plennidolog, hogy éppen mert nem szabad, átlépje a határt.

Kraft Frici a városban élte át a fordulatot. Nem mert itt maradni, mert mint a többi medikusok, ő is attól tartott, hogy a vörösök erőszakkal megkínálják egy vörös főorvosi állással, s magukkal tessékelik. Udinskban ma temettek el egy elesett cseh ezredest. Különös pechje volt, mert Berezovkán még közemberek sem haraptak közülük a fűbe, sőt sebesültjük is alig volt.