1918. augusztus 23.

A csehek lapjaiból lessük a híreket. Némi kevés vigasztalást rejt ezek közül az egyik, mely arról szól, hogy sok jó nevű muszka politikus, élükön Miljukovval, egy koalíciós kormány létrehozásán fáradozik, s céljuk Németország segítségével Szibériának az Entente által való meghódítását meggátolni. Egy másik hír viszont úgy szól, hogy Anglia Japánt és Amerikát nagy engedményekkel rábírta, hogy Szibéria elfoglalásához hozzáfogjanak.

Néhány barátunk egy fehérorosz tiszttel folytatott beszélgetést, aki 1913 ban itt, Berezovkán mint pioniertiszt működött. Perfekt német. A tábor jelenlegi állapotáról nagy fejcsóválgatások között nyilatkozik. Rettenetesen néz ki állítása szerint az egykor oly pompásan rendezett, mintaszerű tábor. Hát ezt elhisszük neki. Mi bizony nemigen ápoltuk, sőt inkább eltakarítottuk a föld színéről a felhasználható, értsd eltüzelhető kisebb épületeket, kerítéseket, miegymást. Volt századának barakkjába bemenni kedve sincs a muszkának, csak a fejét dugja be és sóhajtva húzza vissza. „Hát ilyent látva bizony csak azt szokta mondani az orosz, hogy j.. tvoj …..!" – mondja. Sokszor emlegettük, vajon milyennek találná most a tábort annak egy régi lakója? Sejtettük ugyanis, hogy kicsit elképednének. Hát valóban.

Parancsban jön, hogy az önkénteseket és az intelligenciához sorolt (69. barakk) lakóit nem lehet munkára vinni, a legénységből azonban már ma elvittek 40 embert lóápolónak. Magyart azonban a csehek csak legutolsó sorban visznek, ha már nincs más. Ennek aztán az alábbi jóízű eset a következménye. A 40 lóápolót batyustul ledirigálják a vasúthoz. Ott egy cseh tiszt megkérdezi az elsőtől, milyen nemzetiségű. „Magyar" – feleli ez. Erre különállítja. Ugyanez történik mellette álló barátjával. A 40 között 4-5 magyar van mindössze, a többiek osztrákok, de most ezek is észbe kapnak, mindet megszállja a magyarok Istene és a vallatásra mind vitézül ezt felelik: „Mátyár" „Mátyár" úgyhogy végül is a tiszt undorral valamennyiüket visszaküldi. Senkinek sincs most kedve valami bizonytalan helyre menni munkára. A bajtársak inkább arra számítanak, hogy inkább majdcsak nyugat felé mennek ők, ez az igazi útirányunk nekünk.

Sokat emlegetjük a szerencsétlen Szabó Gy. Gézát, aki a vörösök közt ragadt és most lehet, hogy ennek a könnyelmű lépésnek nagy árát kell adnia. Tisztán szerencse dolga, ha ily körülmények között valaki a bőrét megmentheti, de könnyen ott is hagyhatja. Nem tudunk felőle semmit. Szomorú elégtétel, hogy ilyen világosan láttuk a jövőt.