1918. augusztus 25.

Ősz apó megérkezett. Óh, hogy maradt volna a fenében! Éjjel elkezdett esni az eső és szakadatlanul zuhog egész nap. Reggelente a Selenga fölött már napok óta erős fehér ködök ültek, a forróság megszűnt, de az események elterelték figyelmünket arról, hogy a vörösök a nyarat is elvitték. Vége a napfürdőknek, itt a rövid ősz, bús barátja a rettenetes télnek. Az első egyhangú zúgása, a vigasztalan lucsok az ablakon kívül minden kedélyre ránehezedik. Megcsendesedünk és gondolkozóba esünk. A szívünk mélyén Chopin-dalok kelnek szárnyra lassú szárnyalással, s vannak, akik összekulcsolják a kezüket, lehorgasztják a fejüket és a szempillájukat lehunyva mormolnak valamit. Hej, nem lehet most jó dolguk az erdőn bujdosóknak, ha előregondolnak a közeljövőre….Piros csizmák nyomát, zöld erdő harmatját itt lepi be még csak igazán hóval a tél. Szegény magyarok!