1918. június 27.

Végre megjött az eső. Az idén az első mennydörgést csak most halljuk meg, utána zivatar száguld keresztül a táboron, felkavarva annak futóhomokját, majd elkezd zuhogni a zápor, s azóta szép csendesen esik. Olyan rég nem látott esemény ez, hogy általános bámulattal hódolunk neki. Egy anarchista transzport az állomáson egy cigarettát árusító kinézertől összes áruját elszedi, s az egészért 6 rubelt nyomnak a szegény ember markába. Szerintük ennyit ér az, és nem többet, s ezzel el van intézve a dolog. A copfos polgártárs minden vagyona − ca. 50 rubel − a cigarettákban feküdhetett, mert nagyon szívére veszi a dolgot és vigasztalanul zokog, de az elvtársak csak röhögnek rajta. Úgy látszik, ez a kinézer is burzsujnak számít.

Mindenesetre szeretném tudni Marx véleményét erről az esetről és az egész jelenlegi rendszerről. Ő is sűrűn forgolódhat sírjában mostanában, mert a szocialista párt teljesen egyöntetűen jár el a bolsevistákkal és anarchistákkal, itt nem veszünk észre semmiféle elvi különbséget. Az elv csupán az, mindent megmarkolni, ami a másé, és a szellem a csapatok között ugyanaz, mint akármelyik rablóbandában lehetett. Az a néhány intelligens és a szocializmus eszméit tényleg megértő s azt követni is akaró egyén, akik talán még a vezetőségben valami szerepet játszanak, ezeken a vad ösztönüket és rabló vágyaikat féktelenül követő, műveletlen és aljas lelkű embereken nem tudnak uralkodni, sőt úgy látszik, nem is mernek sokat beszélni nekik. Nem is tanácsos.

A Selengából egy agyonvert ember hulláját halásszák ki. Szája szíjjal van átkötve, feje összeverve, torkán és mellén szúrások. Keze után ítélve munkásember, inge és nadrágja után következtetve hadifogoly volt. Mindenféle változatban megkeres bennünket a kaszás. Egymagában senkinek közülünk nem tanácsos a tábortól elkószálni a mai vad világban, legkevésbé pedig − mint mostanában sokan teszik − azért, hogy Don Juan-i hajlamainak hódoljon. Az asszony a legjobb csalétek ma, a buta plenni ész nélkül kap utána és rajtaveszt.