1918. november 1.

Mindenszentek napja. Emlékszem egy november elsejére, mikor odahaza egyszer kisdiák koromban kivételes fagyos hideg járt ezen a napon, a kivilágított temetőből pirosra csípett arccal s fázva kerültem haza. Itt biz előbb szokott megjönni a hideg, de még eddig megjárta. Fagy minden nap erősen, de még tűrhető a hideg, s eddig a fánk elég volt. A munka ma is megy, ez is melegít egy kicsit.

Délután szabad vagyok és egy alkalmas kocsit felhasználok, hogy szamovárunkat, melyet Berezovkán vettünk a Monopolnak, a városba vigyem eladás céljából. Azonban sajnos hiába járok, nem találok rá vevőt, elpotyázni pedig nem merem, mert a közé, s jaj lenne nekem, ha alacsony árat kapnék. Persze jó lenne, ha a hivatásos gáncsoskodók most itt lennének s segítenének a házalásnál, de könnyebb lesz nekik utólag okosnak lenni. Csopják Atusnál sem tud kezemre járni, s így a hatalmas cinezett edényt nála hagyom azzal, hogy másnap a reggeli piacon próbálok vele szerencsét. Másnapra van jelezve indulásunk, sehogyan sem fér el majd a szamovár, okvetlen le kell ráznom.