1918. november 8.

Éjjel érkezünk meg Mandzsúria állomásra, a mandzsu határra. Alig virrad, a sötétben már egy csomó plenni kíváncsiskodik ki a kocsikból, s azzal jönnek vissza, hogy hatalmas állomás ez, rengeteg sínpárral, nagy forgalommal, hatalmas pályaudvarral. Ez az utolsó muszka állomás, ott már Mandzsúria, a kínai birodalom egy tartománya nyúlik el a végtelenségben. Az innen Vlagyivosztokba vivő vasútvonal orosz pénzen s orosz fennhatóság alatt épült, orosz hivatalnokok, orosz katonaság, külön kis államot alkotott itt a kínaiak mellett, de most a cár atyuska meggyengült birodalmával a kínaiak már nem a régi tisztelettel beszélnek. Hogy holnapután mi lesz, azt úgy tetszik, nem nehéz megjósolni: az oroszokat kiseprűzik innen.

Nagy diadallal hozzák az első portyázók a hófehér bulkit. Darabja 50 fillér, ez ma igazán olcsónak látszik, de vigyázni kell a ravasz kitájokkal, mert ki akarnak használni bennünket. A következőkben már 70 kopekért hozzák a bulkit. Hófehér cipó, micsoda nagy szó ez! Akinek a zsebében még van 50 fillér, ez az utolsó fél rubel is ficánkolni kezd. Akiknek ennyijük sincs, azok részvénytársasági alapon, de mégis hozzáférkőznek a bulkiélvezethez. Az élelmes kínai árusok hamar felfedeznek bennünket, s már helybe hozzák a csemegéiket. Van itt cigaretta, fehér kenyér, különféle cukorkakészítmények.

Az olcsóbb árak érdekében nekivágunk a városnak. Egy óriás piac egész Mandzsúria. Felfújt, lyukacsos cukoranyagból kihúzott könnyű ujjnyi vastag cukorpálcikákat árul az egyik árus 20-40 kopekért, vékony pálcikára nyársalt cseresznyepiros, 5 darab berkenye valamint a cukorbevonatos gyümölcsöket 50 kopekért, a nagyobbat 1 rubelért árulják. Itt növényi olajban a mi barátfülénket teljesen utánzó tészta készül. Egy árus friss káposztát és főtt húst vagdal apróra, és ezt a tölteléket sodorja bele a tésztába s rövid sülés után a rotyogó zsírból 10-15 kopekért egyenesen a boldog vevő markába kerül a zsírtól síkos hófehér tészta. Ennek nem tudtam ellenállni, s mondhatom, megnyaltam utána a tíz ujjamat. Ezek a szakácsok csaknem kivétel nélkül tiszta emberek. Talán fecskefészek és cápauszony is akadt volna itt.

A plennik mindent megkóstolnak, amíg a törülközők árából telik, s a jóisten a megmondhatója, mennyi törülközőt ettünk meg ma. Természetesen szesz is kerül. Szabó Elemér szerez egy üveg gabonapálinkát és kupicánként kiméri. Egy-egy kupicát lecsúsztat mindegyikünk, már csak azért is, hogy gyomrunkkal a nagy eseményt, Szibéria elhagyását valahogyan tudassuk. Jó, de gyenge a szesz. A kinézerek tömegesen veszik, úgy látszik, reggelire a nyerscukorral édesített forró tejet, melybe valami főtt tészta is jön. Porcelántányérban keverik össze ezt a három alkatrészt, s úgy esnek neki. Vannak árusok, akiknél az ital a tej helyett forró vízzel kapható. Nézem, nézem, de ebbe nem merek belevágni.

Tömérdek az üzletek száma, az egész piac itt csupán üzletek végtelen sorából áll s minden utcában ugyanezt látjuk. Óriási kereskedelmi gócpontnak kell lenni ennek a városnak, mert a vevők s eladók óriási serege sürög-forog állandóan. A nyomorult szibériai tábori viszonyok után valósággal belekábulunk az áruk rengeteg sokféleségébe. Van itt minden elképzelhető dolog, csak pénze legyen annak, aki szóba áll a derék kitájokkal. Nem üresek az üzletek, mint Szibériában, hanem tömve vannak árukkal! Hamar megállapítjuk, hogy itt minden olcsóbb, mint Udinszkban volt. Különösen az élelmiszerek sokkal olcsóbbak, márpedig bennünket elsősorban ezek érdekelnek. A hófehér búzakenyér fontja csak 80 kopejka, a kockacukoré 4 rubel, de kisül, hogy még 2 rubelért is meg lehet kapni, ha jól tud alkudni valaki. Általában mindenütt fele árat kell beígérni, a kitájok, úgy látszik, rendszeresen a kívánt ár többszörösét szokták kérni.

Gyomrom ma csudát lát, s valószínűleg erősen zavarban van. Reggel egy bulki, azután egy kupica szesz, majd cukorkafélék, húsos vagdalékkal töltött barátfüle, cukormázas gyümölcs. A hivatalos káposztaleves után egy feketekávé s végül egy 70 kopekes alma, hát ez joggal kelthet megrökönyödést. Szegény plenni azt hiheti, hogy kínai császárnak választottak. Dőzsölünk. Mindenki könnyelműsködik, mintha holnapután már otthon is lennénk. Nagyban hozzájárul ehhez, a hangulat emelkedettségéhez mindenesetre az, hogy erősen tartja magát a hír: mi és Törökország különbékét kötöttünk. Való igaz, hogy sohasem képzeltem azt, hogy a békét kínai cukerli- és „egy" barátfüle-mámorral fogom megünnepelni.

A dohányosok füstölnek, mint a gyárkémény, a Golden Helmet cigaretta ára fokozatosan csökkent. Egy csomó dolgot kezdetben a dupláján sóztak a nyakunkba a mandulaszeműek. A sürgő-forgó tarka városi élet felrázza az álmos szibériai hangulatba csontosodott kedélyünket, s felújult életkedvvel járjuk a boltokat. Európai és szibirják öltözetek, kínai szürke egyenruhás katonák és orosz milícia, muszka tiszti egyenruhák és japánok, kitáj árusok, szakállas orosz fiákeresek, s a Csita-Irkutszk vonalon áruszállítással, részben csempészettel foglalkozó orosz hölgyek és férfiak vegyes tömege gomolyog, áramlik az üzletek körül.

Nagyon kellemesen lep meg számos jobb kínai kereskedőnek eddig nem ismert finom, sőt mondhatom arisztokratikusan finoman metszett arcéle, mélyen okos és intelligens, fölényesen nyugodt pillantása és szobrász vésőjére méltó, remekbe teremtett, gyönyörű, finom keze. Megtanulom belőle, hogy minden fajban vannak igen erős eltérések, s az ezer esztendők, melyek alatt például e kínaiak talán minden atyafia kereskedéssel járó számolással, betűvetéssel foglalkozott s hosszú generációkon át a fizikai munkát egyáltalán nem végeztek, főleg ezeken a remek szabású kezeken jutnak kifejezésre. Elegáns és kifogástalan tisztaságú, reverendaszerű, fekete selyemruhájukban halvány, simára borotvált szikár arcukkal oly előkelő és méltóságteljes megjelenésűek, hogy a mi főpapjaink egynémelyeikére emlékeztetnek.

Visszatérve a pályaudvarra, ott is jól körülnézünk. Egy-egy induló vonat 4 osztályán a legérdekesebbek az utasok. Óriási batyukkal utazik némelyik, melyek csak az utas ölében férnek meg vagy a priccs alatt. Felhasználom a hosszú pihenőt a muszka arányokat öltő szakállam eltávolítására. Kellemes meglepetés ér bennünket a kenyér felvételezésénél, a holnapi porciót ugyanis fehér kenyérben kapjuk meg. Alig akarunk hinni füleinknek, mikor ez a hír elterjed. Annyira hozzászoktunk már, hogy mindig csak rosszabbodjon a helyzetünk, hogy az ilyen ünnepi luxust nem tartjuk lehetségesnek.

Még délután is itt állunk, Mandzsúria városát tehát elég jól megtapasztaljuk. Még moziszínház is díszeleg egy forgalmas utcáján, ide éppen nem illő, de Európából, úgy látszik, Szibériába szorult szecessziós stílusban. Ránk sötétedik, alvóra térünk, s éjfél után egy órakor megindulunk a mennyei birodalom földjén. Az igazak álmát aludván, Szibériától még csak illő búcsút se veszünk legtöbben. Mintha be akarnánk hozni a hosszú álldogálást, őrült rohanással, gyorsvonati sebességgel repülünk. Másnap erre azt a magyarázatot kapjuk, hogy a mozdonyvezetőnk is élt az alkalommal, s úgy beszeszelt, hogy nem egészen tudta, mit csinál. Őrzőangyalainknak jó sok dolga akad, míg hazatérünk.