1918. október 23.

A rengeteg beszippantott por hatása ma már jelentkezik. Számítottam is rá. Lázas vagyok és náthás, de hát nem csoda, néhány ezerféle baktériumot meg ennyi port, füstöt, kormot jó békebeli tüdővel se lehetett volna büntetlenül elviselni. Kint friss hóleplet terített le Szibéria apó. Előszedem a kínai paplannadrágomat, s azt foldozgatom zúgó fejjel, nemsokára szükség lesz rá.

Délután kissé jobban vagyok, s a japánok barakkjaihoz látogatok, hol a tőzsde már nagyban áll. A legjobb üzletet ezüstkopekjeim becserélésével csinálom, melyért a japánok ugyanannyi ezüstszent fizetnek. A szen pedig ma éppen olyan jó pénz, mint a dollár. Míg elvoltam, egy japán tiszt járt barakkunkban s mondják, hogy minden szépet és jót ígért, végül még azt is, hogy imádkozni fog értünk istenéhez.

A Telegramm ránk nézve igen szomorú híreket közöl, állítólag ürítjük az elfoglalt területeket, s fegyverszünetet kértünk. Fásultan veszünk tudomást mindezekről, nekünk már minden mindegy ebben a nyavalyás világban. Minden küszködés céltalannak látszik, s azt hiszem, valamennyien igen nyugodtan néznénk farkasszemet egy fegyvercsővel.

Egy csomó új ember rukkol be hozzánk a kórházból ahova külső munkáról kerültek, viszont tőlünk meg hamarosan 200 embert fognak vezényelni Irkutszkba. Hasztalan minden rúgkapálózás s arra való hivatkozás, hogy csaknem csupa munkaképtelenből áll a tábor. A fehérorosz uralom gondoskodik róla, hogy minden komiszságot elkövessen velünk, amitől a vörösök megkíméltek. Ezt a hírt is immár egészen fásultan vesszük tudomásul. Rá kellett jönnünk, hogy nem érdemes magát izgatni az embernek, úgysem tud változtatni a jövőn, majd ha kenyértörésre kerül a sor, csak akkor próbálkozhat ki-ki, amivel tud.

A tőzsde az esti órákban hozzánk helyeződik át, a villanyfényes barakkban sok japán vendégünk van, s folyik az alku erősen, inkább kézzel, lábbal, mint szóval. A japán bakák mohón csapnak rá a nekik ismeretlen gyáripari cikkekre, képekre, harctéri emlékekre főleg, nekünk ellenben csak a szen kell. A füst szerencsére kevesebb, a tisztogatás használt. Aránylag sok japán töri az angol nyelvet, úgyhogy most hasznát veszem neki. A fiúk egy kislányos képű, gömbölyű gésaábrázatú katonácskát hoznak fel priccsemre. Angolul mutatkozik be szende mosollyal, s kisül, hogy egyetemet, ill. gazdasági főiskolát végzett önkéntes a fiú, aki keleti udvariassággal fejezi ki örömét, hogy bennem kollégára talált. Sajnos a társalgás kissé nehezen megy, mert különös selypítéssel ejti az angolt, de azért megértjük egymást valahogy, néha csak úgy, hogy leírjuk a szavakat. Ígéri, hogy máskor is eljön.