1918. október 3.

Dr. Löwinsohn, egy osztrák bajtársunk a ránk kényszerített munka első áldozata. Azt senki sem kérdezi tőlünk, hogy el vagyunk-e látva megfelelő lábbelivel és ruhával, mindenkinek mennie kell a kijelölt dologra, akárhogyan is vacog a foga. Az ilyesmihez nem szokott bajtársunk meghűl, tüdőgyulladást szerez és két nap alatt vége van. Sírjánál Jung beszél, és nem éppen burkoltan mutat rá arra, hogy a saját tisztjeink magatartása nem csekély részben oka bajtársunk pusztulásának. A jelen lévő tisztek mogorva képpel hallgatják a szónokot.

A fehérek egy csomó rekrutát hívtak be. Szegény muszka paraszt lassan azt se fogja tudni, fehér-e vagy vörös. Ha a vörösök vannak uralmon, azok soroznak s nyomnak fegyvert a kezébe, ha a fehérek az urak, azok szedik a rekrutákat a vörösök ellen. Megtörténhetik, hogy az előbb besorozott idősebb fiú a vörösök soraiba, később sorozott öccse pedig a fehérek seregébe kerül, aztán lőhetik egymást rakásra, s ha megkérdeznék őket, egyiknek se lenne fogalma róla, hogy miért harcol a másik ellen. Bolondokháza! Nem csoda csakugyan, hogy a szegény fiúk megunják ezt a zűrzavaros helyzetet, melyet megérteni sem képesek s most, hogy a japánok érkezése egy kis zavart csinál a fehéreknél is, és igen nagy számmal szöknek haza az ekeszarv mellé. Nem azért hagyták ezek ott a frontot, hogy idehaza harcoljanak, meg lehet érteni okaikat.

Néhány újabb ár. Irkutszkkal a postaforgalmunk ismét rendben van s Hered megint írt. Tőle tudjuk, hogy ott a vaj sokkal olcsóbb, mint itt, fontja csak 2 rubel körül jár, mert sok vajgyár termelése szorult; itt, nyugat felé az export nem mehet a harcok miatt.

Délutáni szórakozásképpen a szvetterem ujját varrom. Lassacskán fel kell készülni a télre. Jól felszerelve akarok nekimenni, mert az előjelek szerint el kell készülnünk olyan eshetőségekre, amilyenekre eddig sohasem kellett számítanunk. Egyre többet követelnek tőlünk, mindig kevesebb ennivaló és ruha mellett. Nyúznak. Ezt nyáron még csak ki lehet bírni, de télen könnyen otthagyhatja az ember a fogát, ha maga nem gondol magára, már amennyire viszonyai engedik. Még sohase mentem neki egy szibériai télnek ilyen szorongással, mint az előttünk állónak, s ez csendül ki a bajtársak szavaiból is. A teljesen pénztelen bajtársak ellátása most sokkal fontosabb, mint az előző telek előtt. Szorgalmazom, hogy a barakk adóztassa meg a kereskedőket, ki is mondjuk, hogy akinek árusítóasztala van a barakkban, az havi tíz rubelt, akinek szamovárja van, s forró csájával és feketekávéval kereskedik, az 20 rubelt, a barakkon kívül kereskedők pedig 3-5 rubelt fizessenek. A 69. barakk sok kereskedője jött hozzánk újabban s így egészen szép összeget veszek be, amivel már lehet valamihez kezdeni.

Japán huszárok érkeznek, s a mellettünk levő kozákistállókba szállásolják el őket. Lovaik valamivel nagyobbak és jobbak, mint az előző csoport állatai voltak. Legújabb hír, hogy alighanem a Philippini-szigetekre szállítanak bennünket. Mérsékelt lelkesedéssel fogadom ezt a hírt, mert erősen gyanakszom, hogy egy melegebb vidékekre sóvárgó plenni lázálmaiból származnak. Könyvtárunkban egy teljes nagy lexikonsorozat is van, ezt rögtön megtámadják a fiúk, s rövidesen kívülről fújják a Philippini-szigetek leírását. Hogy ott tél egyáltalán nincs, és hogy trópusi növényzet alá kerülnénk az itteni fenyők helyett, ezt igen jóleső érzéssel fogadjuk. Vannak ugyan ott is bajok, a vulkánokat és a gyakori tájfunokat említi a lexikon mint a szép paradicsomnak kellemetlenebb oldalát, de ha csak ennyi baj lenne, mi már indulnánk is. Méghozzá az Egyesült Államok hadifoglyai lennénk. Hej, ezt már 4 évvel ezelőtt kellett volna elintéznie a sorsnak!

Újabban az orosz nem közülünk, hanem a vörösgárdista foglyai közül vezényli a szükséges munkásokat. Felügyelők gyanánt őrmestereinket rendelik ki. Moravek azonban megint fordít a dolgon, és nem azok közül, hanem az önkéntesek közül rendeli ki a felügyelőket. Ide jók vagyunk mi is, a saját magunk csapatához azonban őrmesterek kellettek okvetlenül felügyelőknek. Hát következetességgel nemigen lehet Moraveket megvádolni. A nyomorult páriák egyébként egy vékony rubáskiban dolgoznak ebben a csípős időben, úgyhogy rossz nézni őket. Néhányan különösen kitűnnek valósággal kísérteti sápadtságukkal, ezeknek már az arcukon ül a halál. Az ember elfelejti komiszságaikat, ha rájuk néz. Így büntetni embert mégsem lenne szabad, ez embertelenség. Ha nem érdemelték meg az azonnali gyors halálbüntetést, úgy az ilyen lassú kínzással való haldokoltatást még kevésbé. És még vannak a világon állatvédő egyesületek. És ezek közt a szerencsétlenek közt vannak, akik semmit sem vétettek. Vannak, akik csak azért mentek a többiek után, mert már akkor érezték hogy a halál leselkedik rájuk ha továbbra sem tölthetik meg a gyomrukat. És nem tudtak kibújni ebből a kétségbeesett lépésükből sem, így csak oda jutnak, ahová útjukat a sors irányította, egy szibériai temetőbe.