1918. szeptember 7.

Reggel az első hír, hogy a Trojszkoszavszk felől várt 1200 hadifogoly megérkezett. Tényleg a vitéz omszki otrjád tagjaiból áll ez a transzport, akik megadták magukat a cseheknek vagy fehéreknek. Most is több volt a szerencséjük, mint az eszük, mert dacára annak, hogy százszor több volt rovásukon s így százszor jobban megérdemelték volna a büntetést, mint a táborunkban kivégzett buta kínaiak, sikerült épen elhozni irhájukat. Mindenesetre csak tömegüknek köszönhetik ezt, mert 1200 nem védekező embert lemészárolni, ez még a cseheknek is sok lett volna.

Hozzák a fiúk a hírt, hogy itt van a szerencsétlen Suba is, Szabó Gy. Géza, soványan, mint az agár, feketén, piszkosan és éhesen, mint egy oláh cigány. Az élelmük napi fél font kenyér, víz, semmi egyéb. Nagyon, nagyon csendesek és szánalmasak. Robicsek, Árvay és még egy csomó ismerős nevet emlegetnek, nemrégen még hatalmasságok, most életükért remegő nyomorultak. Igencsak nagyot fordult a kocka, nagyon leszálltak a lóról. A bevonulást a táborbeli bajtársak némán és komolyan nézik végig, ami a történtek után elég szép tőlük. Csak Robicseknek szól oda héberül egy hitsorosa, a mostani zsidó újév alkalmából a szokásos „Boldog új esztendőt!" köszöntéssel, de ezt sem gúnyos, inkább komoly hangon: Szabó, a nagy gyermek, most már persze visszacsinálná az egész kalandot, ha lehetne. Azt az üzenetet küldi ki hozzánk, hogy „még az egyszer" tegyünk meg érdekében mindent, amit csak tudunk. De vajon mit tehetünk érette mi? Tudjuk, hogy jó és romlatlan gyerek, s egy buta lépésért kell bűnhődnie, pedig maga ugyan a haja szálát sem bántotta senkinek a világon, de azt is tudják róla, hogy annak idején minden követ megmozgattam érdekében, s saját akaratából maradt ott a vörös bandában.

A városi lakosság állítólag úgy fel van bőszülve az otrjádbeliek ellen, hogy valamennyiüknek kíméletlen kiirtását követeli. Pár rettenetes csirkefogó van közöttük, s most ezek tetteiért mindannyiuknak meg kell majd inni a feketelevest. Hírlik, hogy hadbíróság elé kerülnek valamennyien. Roppant szigorúan őrzik őket, szuronyos, kézi bombákkal felszerelt őrök állnak barakkjaik körül, az ajtók, ablakok be vannak szögezve, s kijönniük se szabad a levegőre. Az ablakokból igen bús képpel bámulnak kifelé. Egy-egy barakkban 300-an annak. Ezekre hát rájött a dér, de még mindig szerencséről beszélhetnek.

Bechtloffal együtt megjelenünk Moravek raportján. Biz csaknem alig emlékszem rá, hogy ez a komédia hogyan is megy, milyen ceremóniával. A raport arra való, hogy az ember távirati stílusban, tehát lehetőleg érthetetlenül adja elő a baját, s ugyanolyan választ és elintézést nyerjen rá. Bechtloff áll elsőnek Moravek elé, s így ő jön először sorra, nekem ebbe a diskurzusba beleszólni tehát tilos. Moravek rögtön belevág az első szavakba, s furcsa munkára rendelésünket egy irkutszki újabb paranccsal magyarázza, „melyről talán az orosz ezredes még nem is tudott!", s mely a munkákban való részvételre az önkénteseket is kötelezi.

Különösnek találjuk, hogy Moravek jobban