Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szigetvár nem felejt

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2018. szeptember 7. 18:21

A szigetváriak sorsuk egy pillanatában valamennyien kissé Zrínyi Miklóssá lettek. Korunk honvédesküjének szövegében benne foglaltatik: hazámat életem árán is megvédem. Biztos vagyok benne, hogy az eskütétel közben megjelenik pályakezdő katonáink lelki szemei előtt a szigetvári honvédők példaadása is – mondta dr. Vezekényi Csaba, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára, szeptember 7-én, pénteken, Szigetváron.

1599192734
Dr. Vezekényi Csaba a várban tartott emlékünnepségen elmondta: a magyar hadtörténelem ikonikus helyszíne Szigetvár. „Négyszázötvenkét évvel ezelőtt ez vár volt a helye egy híres közösségi drámának – ami azonban nem nevezhető tragédiának. Zrínyi Miklós és bajtársai ugyanis fel voltak készülve a hősi halálra; ellentétben az ellenséggel, akik arra számítottak, hogy a védők megadják magukat. Többek között nekik köszönhető, hogy hazánk Európa védőbástyájává vált. Ehhez szívvel és lélekkel küzdő magyarokra és horvátokra volt szükség" – húzta alá a helyettes államtitkár.

Dr. Vezekényi Csaba úgy fogalmazott: Zrínyi Miklós egész élete az oszmánok elleni ádáz küzdelemről szólt, és nem is gondolt a vár feladására. Hozzátette: a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program sem véletlenül a szigetvári hősről kapta a nevét.

1599192734
Petar Mihatov, Horvátország védelempolitikai miniszterhelyettese beszédében kiemelte: annak idején a szigetváriak az egész keresztény Európát védték. „Régiónk nemzeteinek kollektív áldozata kellett ahhoz, hogy a reneszánsz idején Európa nyugati részén megindulhasson a gazdasági és kulturális fejlődés. Zrínyi Miklós a magyar és horvát nép közös szimbóluma, ám a jelenben is szoros nemzeteink között az együttműködés – például honvédelmi szinten, illetve a közös biztonságunk terén. Az EU és a NATO is csak annyira erős, amennyire a tagországai azok" – húzta alá a miniszterhelyettes.

Az emlékműnél koszorút helyezett el többek között dr. Vezekényi Csaba, Petar Mihatov, és Mladen Andrlić, Horvátország nagykövete is. Az emlékünnepség után ünnepélyes körülmények között felavatták Zrínyi Miklós jelképes nyughelyének emléket állító sírfedelet.

1599192734
Dr. Vezekényi Csaba a nap folyamán kétoldalú tárgyalásokat folytatott a horvát delegációval, melynek keretében áttekintették az aktuális biztonsági kérdéseket és a két fél közötti együttműködés lehetőségeit. A horvát-magyar katonai együttműködés kiváló, elsősorban a képzés-kiképzés, valamint a különleges műveleti együttműködés terén is.

A tárgyalásokat megelőzően dr. Vezekényi Csaba részt vett az Istvánffy Miklós Általános Iskola emlékünnepségén, ahol koszorút helyezett el Zrínyi Miklós mellszobránál, illetve ajándékokat adott át az iskola tanárainak és diákjainak. Látogatását az iskolások egy Zrínyi Miklósról készült rajzzal hálálták meg.

1599192734
A szerző felvételei