Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

25 fegyveressel végzett a rakétacsapás

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. február 15. 8:10

Legkevesebb 25, az al-Kaida terrorhálózattal kapcsolatban álló fegyveres veszítette életét szombaton egy feltételezett amerikai rakétacsapásban Pakisztán északnyugati törzsi területén.

Pakisztáni biztonsági illetékesek szerint 20 helyi illetőségű és külföldi lázadó halt meg a fegyveresek búvóhelyére mért amerikai rakétacsapásban, melynek legkevesebb 15 sebesültje is van. A közlés szerint a támadást követően tálibok vették körül a célba vett házat, és elszállították a halottakat és sebesülteket. A kormány vagy a hadsereg szóvivőjét eddig nem sikerült megszólaltatni.

Barack Obama amerikai elnök hivatalba lépése óta ez volt a harmadik rakétacsapás, melyet pilóta nélküli repülőgépek hajtottak végre Pakisztánban. A pakisztáni kormány többször tiltakozott az afgán határon átnyúló hasonló amerikai támadások ellen.

A tálibok közlése szerint a halálos áldozatok többsége üzbég nemzetiségű fegyveres, és a halottak száma még nőhet. Az Afganisztánnal határos Dél-Vazirisztánban, Zangari térségében álló házat a lázadók kiképzőközpontnak használták. A tálib szóvivő szerint 50-60 modzsahed harcos egy hete tartózkodott ott, valamennyien üzbégek voltak.

Vazirisztán a pakisztáni tálibok vezetőjének, Baitullah Mehszúdnak a hátországa. Az al-Kaidával szövetséges lázadóvezért azzal is vádolják, hogy része volt a Benazir Bhutto volt pakisztáni miniszterelnök ellen 2007 decemberében végrehajtott gyilkos merényletben.

Pilóta nélküli amerikai repülőgépek tavaly mintegy 30 hasonló rakétacsapást hajtottak végre feltételezett terroristák ellen Pakisztánban. A támadások több mint fele szeptember óta történt.