Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

35 éves mélyponton Washington és Tel-Aviv viszonya

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. március 16. 5:59

Izrael washingtoni nagykövete szerint az utóbbi 35 év legmélyebb válságába került az amerikai-izraeli viszony az újabb kelet-jeruzsálemi telepépítési terv miatt. Médiajelentések szerint Michael Oren amerikai nagykövet értékelte így a kapcsolatok állapotát más izraeli diplomatáknak tartott telefonkonferenciáján.

Oren szavai a Reuters hírügynökség szerint ütköznek Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek azzal a törekvésével, hogy megpróbálja a ténylegesnél kisebbnek feltűntetni azt a feszültséget, amely közte és Barack Obama elnök kormánya között alakult ki az izraeli-palesztin tárgyalások újrakezdését fenyegető telepépítési terv miatt.

“Izrael és az Egyesült Államok viszonya 1975 óta a legsúlyosabb válságban van … ez egy történelmi léptékű válság" – idézte a Közel-Kelet történetének kiváló ismerőjeként számon tartott Michael Oren szavait a Jediót Ahronót című lap.

Az izraeli belügyminiszter éppen Joe Biden amerikai alelnöknek az izraeli-palesztin közvetett tárgyalások megkezdését beharangozó látogatása alatt jelentette be, hogy 1600 új lakást terveznek felépíteni a kelet-jeruzsálemi Ramat Slómó negyedben. Biden és a Fehér Ház is elítélte a bejelentést, palesztin vezetők pedig az Arab Ligával egyetemben közölték, hogy nem kezdik meg a közvetett tárgyalásokat, amíg az izraeli fél nem állítja le az újabb lakótelep-építést. Az incidens miatt az Izraeli Munkapárt közölte: fontolóra kell vennie, hogy kilépjen-e a kormánykoalícióból.

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter pénteken az izraeli kormányfővel folytatott telefonbeszélgetésében – szokatlanul nyersen – sértőnek nevezte a terv bejelentését, amely, mint mondta, “aláaknázta a békefolyamatba vetett hitet és bizalmat".

Netanjahu bocsánatkérésre kényszerült, “a szerencsétlen időzítés" miatt belügyminiszterére hárította a felelősséget, de magát az építési tervet nem utasította el.

Az izraeli média jelentése szerint pénteki telefonbeszélgetésük során Clinton a Ramat Slómó-i építkezési döntés visszavonását követelte.

Netanjahu szóvivője, Mark Regev nem volt hajlandó kommentálni ezt az értesülést. Nevük elhallgatását kérő izraeli tisztségviselők azonban megerősítették, hogy Washington a terv leállítását szorgalmazza.

Egy ilyen meghátrálás nyilvánvalóan széteséssel fenyegetné a Netanjahu vezette kormánykoalíciót, amelyet a telepesbarát pártok uralnak, élükön a kormányfő Likud pártjával.

A név nélkül nyilatkozó izraeli tisztségviselők szerint az Egyesült Államok azt is kérte, hogy Izrael tegyen jelentős bizalomépítő gesztusokat a palesztinoknak, több száz palesztin fogoly szabadon bocsátásával vagy további ciszjordániai területek palesztin ellenőrzés alá helyezésével. Washington – mint hozzátették – emellett azt követelte, Izrael hivatalosan nyilvánítsa ki, hogy a palesztinokkal folytatandó tárgyalásokon a konfliktus összes nagy témaköre – így a végleges határok kérdése, Kelet-Jeruzsálem leendő státusa, valamint a palesztin menekültek sorsa is – napirenden lesz.