A 2500. ugrás – nyolcvan évesen…

Szöveg: Kálmánfi Gábor | 2011. április 18. 10:59

Nyolcvanadik születésnapja alkalmából az ember általában egy új mamuszt, esetleg egy meleg takarót, vagy effélét kap. De Tóth Mihály nyugállományú törzszászlóst a jeles alkalomból inkább ejtőernyős ugrással lepték meg barátai, egész pontosan a kettőezer-ötszázadikkal. Noha a viharos szél ide-oda rángatta az ugrás időpontját, végül április 17-én a börgöndi repülőtéren „Mihály bátyánk” úgymond átvehette ajándékát.

Napsütés, majdnem teljes szélcsend. Végre ideális és az ünnepi alkalomnak megfelelő körülmények. Tóth Mihály is vidáman meséli kifogyhatatlan katonatörténeteit, miközben felkerül hátára az ejtőernyő.

„Paplanernyővel még sosem ugrottam… kilenc légkamra van benne. Az irányítása is sokkal finomabb, mint a régi típusoké. Tudja, beugrató csoportnak voltam a tagja, és az összes külföldről érkezett ejtőernyő-típussal ugrottam már" – meséli.

Kiderül, hogy 1951-ben vonult be katonának és a sóstói repülőtéren kezdte meg szolgálatát. Majdnem tiszti állományba került, csakhogy a politikai vizsgán „elhasalt", mert nem tudta elmondani Rákosi önéletrajzát, így aztán repülőgép-vezető helyett hajózó lövész maradt, őrmesteri rendfokozatban. 1956 után, amikor elkezdték megkeresni ismét a légierő régi embereit, őt is behívták Szolnokra, ahol először ejtőernyő raktárvezető lett. Innen ment nyugdíjba 1986-ban, de közben persze számos beosztásban szolgált. Volt ejtőernyős szolgálatvezető is: ő ugratta például annak idején a vadászpilóták között Farkas Bertalant és Magyari Bélát is.

No de ki találta ki neki ezt a pompás ajándékot? Svehlik János nyugállományú mérnök ezredes, az MH Légijármű Javítóüzem egykori parancsnoka (Tóth Mihály veje) már korábban is fontolgatta a 2500. ugrás lehetőségét és úgy gondolta: érdemes várni vele a jubileumi születésnapig. Vártak tehát.

Aztán a jeles alkalomhoz közeledve Tóth Mihály természetesen annak és módja szerint az MH Kecskeméti Repülőkórházban átesett a kötelező orvosi vizsgálaton és…

„…még én is meglepődtem, hogy mindent rendben találtak. A koromra való tekintettel azonban csak egy ugrást engedélyeztek" – mondja mosolyogva az ünnepelt.

Aztán int egyet, közli családtagjaival, hogy „na, sziasztok", majd beszáll a gépbe. Jó húsz perc múlva pedig katonásan jelenti az oktatónak: „Az ejtőernyős ugrást sikeresen végrehajtottam!"

Amit pedig nem jelentett, azt mi tesszük hozzá: mindent tökéletesen csinált…