A „dzsungel-csap”

A világ egyik legnagyobb cégének volt ideje 1939-től 1941 végéig felkészülni a háborúra. Okosan, profi módon vezényeltek le kampányokat, de ehhez az kellett, hogy jelen legyenek az akkori idők legnagyobb fogyasztói piacán, a háborúban.

Amikor 1941-ben az Amerikai Egyesült Államok belépett a háborúba, már negyvennégy országban palackozták a terméket. Azonban sok hadtápparancsnokság olyan helyen állomásozott, ahol nem árulták a nedűt. Ekkor a cégvezetés ígéretet tett, hogy minden katonának – legyenek bárhol a világban – öt centért eljuttatnak egy-egy üveg Coca Cola-t, kerüljön ez bármennyibe is a vállalatnak. Eközben a mérnökök mobil palackozó-üzemeket terveztek, melyeket a fronthoz közel is fel tudtak állítani. Az első ilyen üzemet Algériába telepítették 1943-ban, majd ezt további 63 üzem követte Európában és a csendes-óceáni harcvonalakon.

1943. június 29-én Eisenhower tábornok észak-afrikai főparancsnoksága hárommillió üveg kólát, tíz palackozó berendezést, szirupot, kupakokat, és a szállításhoz egy ötezer tonnás hajót rendelt meg az ottani fronton harcoló bakáknak.

A műszaki tiszteknek gondot okozott, hogy hogyan juttassák el a dél-csendes-óceáni térség rejtett zugaiban harcoló katonáknak a kólát. A sok fejtörést hamar felváltotta a mobil kólagép megalkotása, amelyet „dzsungel-csapnak” neveztek. Ezt játszi könnyedséggel lehetett teherautóval szállítani. A háborúban több mint ezer mobil kólagép működött.

A második világháború alatt a bakák Coca-Cola fogyasztása meghaladta az ötmilliárd üveget. A palackozó berendezések a háború befejezése után a helyszíneken maradtak, ugyanis a helyi lakosságnak is megtetszett a kóla íze, így a csapatok kivonulása után a fogyasztást a lakosok vették át.

A cég nem felejtette el az otthon maradt, a háborúban szerepet betöltő nőket sem. Előttük is elismeréssel adóztak, méghozzá úgy, hogy a hirdetéseken és reklámtárgyakon megjelentek az egyenruhát viselő nők is.