Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A gyors csapatkivonás veszélyeire figyelmeztették az amerikai elnököt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. november 18. 9:31

Mitch McConnell, az amerikai szenátus republikánus többségének vezetője határozottan óva intette Donald Trump elnököt attól, hogy felgyorsítsa az Afganisztánban és Irakban szolgáló amerikai katonák kivonását, amely szerinte tápot adna a szélsőségesek propagandájának.

Az Egyesült Államok elhamarkodott távozásának következménye még annál is súlyosabb lehet, mint az Obama-féle 2011-es iraki kivonulásé, amely az Iszlám Állam felemelkedéséhez vezetett” – jelentette ki hétfőn a szenátusban Mitch McConnell, aki az elnök politikai szövetségesének számít.

Az Egyesült Államok ezzel szerinte „magára hagyná” szövetségeseit, és átadná a terepet a táliboknak Afganisztánban, lehetővé téve az Iszlám Állam és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat újbóli megerősödését.

A CNN amerikai hírtelevízió és a The New York Times című lap hétfői beszámolója szerint a védelmi minisztérium utasítást kapott, hogy készítse elő 2000 katona Afganisztánból és 500 katona Irakból való kivonását, amit végrehajtanának még mielőtt január 20-án lejár Donald Trump elnöki mandátuma. A lépéssel mindkét országban mintegy 2500 amerikai katona maradna.

A Pentagon nem erősítette meg ezeket a információkat, de hozzátette, hogy a vonatkozó lépéseket az elnöki még ezen a héten bejelentheti.

November eleji menesztése előtt Mark Esper volt védelmi miniszter ragaszkodott ahhoz, hogy legalább 4500 amerikai katona Afganisztánban maradjon, amíg a kabuli kormány megdöntésére törekvő tálib lázadók nem teljesítik harci tevékenységük jelentős csökkentésére tett ígéretüket.

Az afgán kormány és a tálibok béketárgyalásai jelenleg zajlanak Washington és a lázadók megállapodása alapján, amelyben a lázadók az amerikai csapatok 2021 közepéig való kivonását szabták feltételül.

Egy felgyorsított kivonulás azonban csak „a rosszakaróinknak szerezne örömet” - figyelmeztetett McConnell, aki szerint ez „nagy propaganda sikert jelentene a jelenleg meggyengült és szétzilált al-Kaidának”.

„A látványt, ahogy az amerikai katonák hátrahagyják létesítményeiket és berendezéseiket (...) az amerikai megaláztatás és vereség szimbólumaként, valamint az iszlamista szélsőségesek győzelmeként fogják sugározni világszerte” – hangsúlyozta az amerikai szenátus republikánus többségének vezetője.