Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hadsereg menekített a külvilágtól elzárt településekről Szlovéniában

2023. augusztus 6. 16:02

Szlovéniát története legsúlyosabb természeti katasztrófája sújtja, a heves esők okozta áradások akár 500 millió euró kárt is okozhattak már – közölte Robert Golob szlovén miniszterelnök a nemzetbiztonsági kabinet augusztus 5-i, szombati ülése után.

ss-100808-europe-01 másolat

Az áradások az ország területének kétharmadát érintik. „Szerencsére az elmúlt éjszaka már könnyebb volt, mint az előző” – jelentette ki Golob arra utalva, hogy az esők intenzitása csökkent. A legtöbb folyó vízszintje stabilizálódott szombatra, de továbbra is áradnak.

Már péntek este jelentette a helyi média, hogy három ember meghalt a heves viharokban és áradásokban: két holland hegymászó, feltehetően villámcsapásban a Kranj környéki hegyekben, és egy nő Kamnik városban az árvíz miatt. Új médiajelentés szerint Ljubljanában is holtan találtak egy férfit a Száva partján. A rendőrség mindegyik esetet megerősítette.

A kormányfő szerint az út- és az energiahálózat különösen nagy károkat szenvedett el, de többszáz lakóház és egyéb épület is. Többezer ember kellett kimenekíteni otthonából, sokakat helikopterrel vagy csónakkal mentettek tűzoltók vagy katonák. A hadseregnek sikerült eljutnia olyan településekre, amelyek egy ideig el voltak vágva a külvilágtól. Fényképeken látszik, hogy teljes falvakat, kempingeket öntött el a víz, sárba ragadtak gépjárművek.

Szombaton még mindig jelentős számú fontos közút maradt lezárva Északon, Nyugaton, Északkeleten és az ország középső részén is. Az A1-es autópálya Maribor és Ljubljana közötti szakaszát is le kellett zárni pénteken, ezt most már újra megnyitották, és az ország autópályáinak legnagyobb része szintén járható. A vasúti közlekedésben még van némi fennakadás, de csak kevés helyen. Több tucatnyi híd összeomlott. A hatóságok arra kérték a lakosokat, hogy ha lehet, ne hagyják el otthonukat.

26de8abe14061d4371df6bb7d503581bab30577a-1691250118-3179b457-1920x1280