Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Hamász nem maradna ki egy izraeli-iráni háborúból

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. március 9. 8:24

Cáfolta a Hamász azt a szerdai brit sajtóközlést, hogy a Gázai övezetet ellenőrző radikális palesztin szervezet kimaradna egy izraeli-iráni háborúból – adta hírül március 8-án, csütörtökön a The Jerusalem Post című jobboldali izraeli napilap a Fars iráni hírügynökségre hivatkozva.

Mahmúd az-Zahar, a Hamász magas rangú tisztségviselője a BBC tájékoztatása szerint azt közölte a brit közszolgálati televízióval, hogy amennyiben Izrael támadást intéz a Hamász ellen, az visszavág, de egyébként semmiféle regionális konfliktusban nem vesz részt a szervezet.

A Hamásznak ezt az álláspontját ismertette a hét elején a The Guardian című brit napilap is, idézve a radikális csoport egy másik tagját, Szaláh Bardavílt, aki azt mondta: „Ha háború lenne a két hatalom (Irán és Izrael) között, a Hamász nem venne részt a konfliktusban." Hozzátette: „A Hamász nem része egy regionális katonai szervezetnek (…); a mi stratégiánk a saját jogaink megvédése."

A Fars beszámolója szerint Zahar azt mondta a hírügynökségnek, hogy ha Izrael csapást mérne Iránra, a Hamász nemcsak a zsidó államot támadná meg, hanem segítőit is.

Címkékjog