Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Hamász ultimátumának lejárta után rakétákat lőttek Jeruzsálem irányába

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. május 11. 9:26

A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet ultimátumának lejárta után május 10-én délután rakétákat lőttek Jeruzsálem irányába, miközben a rádió felszólította a lakosságot, hogy a célba vett területeken vonuljon az óvóhelyekre.

Az ultimátum lejárta óta számos alkalommal indítottak rakétákat a Gázai övezetből Askelón és az övezet szomszédságában lévő települések felé. A 12-es kereskedelmi TV híradása szerint az érintett településeknél hazasietnek az emberek. Korábban a szervezők lemondták Jeruzsálemben az izraeli zászlókkal tervezett menetet, melyet a város keleti felének 1967-es elfoglalásának évfordulóján, a Jeruzsálem napon minden évben megrendeznek. A szervezők a lemondással az ellen tiltakoztak, hogy a rendőrség Benjamin Netanjahu miniszterelnök utasítására megváltoztatta a menet szokásos útvonalát, hogy az ne az elsősorban arabok használta Damaszkuszi kapun haladjon át, és ne haladjon végig a túlnyomórészt arabok lakta lakónegyedeken, hanem a Jaffó kapun lépjenek be az óvárosba és az örmény negyeden át közelítsék meg a Siratófalat. Noha a szervezők lemondták, a menet mégis megindult a Jaffó kapu irányába, de a rendőrség megállította és feloszlatta a tömeget, miután a Jeruzsálemet célzó rakétatámadás idején megszólaltak a városban a légvédelmi szirénák. Mindenek ellenére a Siratófal előtti térségnél tömegek ünneplik este zenével és tánccal a Jeruzsálem napot. Közben a Siratófal feletti Templomhegyen, arab nevén a Haram al-Sarif teraszon palesztinok tömege gyülekezik, a hangszórókon az iszlám vallás Mekka és Medina után harmadik legszentebb helyének, az Al-Aksza mecsetnek a védelmére szólítják fel az egyelőre csendben várakozó hívőket.

Az izraeli parlamentben, a kneszetben is megszólaltak a légvédelmi szirénák, és az óvóhelyekre kellett menekülniük az ott éppen törvényjavaslatok megszavazásán dolgozó politikusoknak. Az ultimátum lejárta után 6 rakétát lőttek ki Jeruzsálem térségébe, néhányukat elfogták a vaskupola légvédelmi rendszer ellenrakétái, több rakéta pedig nyílt területeken ért földet. Egy lövedék egy Jeruzsálem melletti családi háznál csapódott be, kisebb anyagi károkat okozott, betörtek az ablakok, de a lakók az óvóhelyen voltak és nem érte őket bántódás.

Az ultimátum vége óta számos alkalommal indítottak rakétákat a Gázai övezetet övező izraeli települések felé, a lövések idején a televízió az érintett falvak és városok nevének bemutatásával figyelmezteti az embereket az óvóhelyre vonulásra. Az övezet környékén közölték a szülőkkel, hogy kedden minden bizonnyal zárva lesznek az iskolák. A 12-es TV értesülése szerint Izrael tüzet nyitott a Gázai övezet északi részére, kilenc halott van, köztük a Hamász katonai szárnyának egyik vezetője. A TV szakértői szerint „hosszú éjszakára” számíthatnak az izraeliek.

A Hamász azért kezdett rakétatámadásokat Izrael ellen, mert az Al-Aksza mecset körüli délelőtti összecsapásokban izraeli rendőrök hatoltak be a Templomhegyre, ahol az összecsapásokban megsebesült 21 rendőr és 305 palesztin, akik közül a Vörös Félhold közlése szerint 228 embert különböző kórházakba szállítottak, és heten súlyos sérülést szenvedtek.