Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Eredményes együttműködés

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: Szabó Lajos zászlós |  2021. május 11. 10:18

Dr. Kopcsó István dandártábornok, az MH Egészségügyi Központ parancsnoka, valamint Kong Xinmin főezredes, kínai véderőattasé írta alá azt a dokumentumot, amelynek értelmében a Kínai Népköztársaság Nemzetvédelmi Minisztériuma eszközökkel segíti a Magyar Honvédség koronavírus-járvány elleni védekezését.

kínai_együttműködés

A Kínai Népköztársaság Nemzetvédelmi Minisztériuma a koronavírus-járvány elleni védekezés támogatása céljából adományozott 200 ezer Sinopharm vakcinát és több mint 200 ezer fecskendőt a Magyar Honvédség számára.

Szabó István honvédelmi államtitkár megköszönte a felajánlást, és emlékeztetett arra, hogy ez már a második támogatása a Nemzetvédelmi Minisztériumnak a világjárvány kapcsán: 2020 tavaszán egészségügyi védőfelszerelésekkel segítették a Magyar Honvédség védekezési feladatait.

Kong Xinmin főezredes elmondta, hogy a kínai fél a nemzetvédelmi miniszter magyarországi látogatását, így a védelmi tárcák közötti együttműködést is nagyon sikeresnek ítélte. A véderő attasé kiemelte, hogy örömmel fogadták az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a Sinopharm oltóanyagát is biztonságosnak és hatékonynak minősítő döntését.

A két ország védelmi miniszterének 2019-es, kínai találkozója során a katonai egészségügyi szolgálatok együttműködési szándéknyilatkozatban erősítették meg a kapcsolatukat.