Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Hetek és az EU is elítélte a Mercer Street tartályhajó elleni támadást

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. augusztus 7. 14:31

A világ hét legfejlettebb iparú országának (G7) külügyminiszterei és Josep Borrell, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője augusztus 7-én, pénteken, közös állásfoglalásukban elítélték a Mercer Street nevű tartályhajó elleni "szándékos és célzott" támadást, amely szerintük egyértelműen a nemzetközi jog megsértését jelenti.

A nyilatkozattevők arra reagáltak, hogy a múlt héten az Arab-tengeren támadás ért egy tartályhajót, és életét vesztette a hajó román nemzetiségű parancsnoka és a legénység egyik brit tagja.

Kijelentették: elkötelezettek a tengeri biztonság és a kereskedelmi hajózás védelme mellett a nemzetközi joggal összhangban. Arra utalva, hogy az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és Románia következtetése szerint Irán a felelős az incidensért, hangsúlyozták: Teherán viselkedése veszélyezteti a nemzetközi békét és a biztonságot. Végezetül felszólították Iránt, hogy hagyjon fel minden olyan tevékenységgel, amely nem felel meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa vonatkozó határozatainak, továbbá arra kértek minden érintett felet, segítse elő a regionális stabilitás és béke előmozdítását.

A támadást a múlt csütörtökön hajtották végre az Arab-tengeren a libériai zászló alatt közlekedő, japán tulajdonú, izraeli üzemeltetésű, közepes méretű tartályhajó ellen. A Mercer Street nevű hajó a tanzániai Dar es-Salaamból tartott az egyesült arab emírségekbeli el-Fudzseirába, és éppen a középkelet-ománi Dukm kikötővárostól körülbelül 280 kilométerre északkeletre tartózkodott. Teherán tagadta érintettségét az ügyben.