Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hont fegyverrel és helyes nemzeti politikával kell védenünk

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Illyés Tibor (MTI) |  2023. május 5. 13:05

A hont fegyverrel és helyes nemzeti politikával kell védenünk - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter május 5-én, pénteken, a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary elnevezésű kétnapos fórum második napján.

miniszter CPAC

Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett rá: a magyarságnak történelme során sokszor kellett fegyverrel védekeznie, mert más kultúrájú, más vallású, idegen hódítók törtek rá. Egész történelmünk harcok, háborúk, szabadságharcok folyamatos láncolata, amelyben a magyar mindig helytállt, mert a magyar jó katona, ma is az - jelentette ki. Hozzátette: az ő feladata az, hogy ha mégis harcra kerülne sor, „jól felfegyverezve, jól kiképezve, bátran és elszántan, ahogy a magyar történelem során mindig, ismét helytálljunk és megvédjük a hazánkat”.

A miniszter beszélt az ukrajnai háborúról is, kiemelve, hogy nem látszik a háború vége. Emlékeztetett rá: Magyarország álláspontja a kezdetek óta világos, tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség. Kiemelte: a béketárgyalások valók arra, és nem a fegyveres küzdelem, hogy a béke feltételeit meghatározzák. „Mi magyarok saját történelmünk tragikus csapásaiból tudjuk, hogy a katonai frontvonalak nem mindig egyeznek a béketárgyalások során elért fontvonalakkal” - jegyezte meg. Szalay-Bobrovniczky Kristóf idézte Napóleont, aki szerint a háborúhoz keménység, elszántság és állhatatosság szükséges. Ugyanez igaz a békére is - mondta, hangsúlyozva, hogy Magyarország nem hagyja magát belesodorni a háborúba, ehelyett folytatja megkezdett haderőfejlesztését, és a védelmi kiadásokra fordított összeg a tervezettnél egy évvel korábban, már idén eléri a GDP 2 százalékát.

A miniszter szerint Magyarország aktív, elkötelezett és megbecsült tagja a NATO-nak, a világ legerősebb védelmi szövetségében látja biztonságának végső garanciáját. A kormány a szövetség védelmi jellegét tekinti a legfontosabbnak és minden körülmények között óvja a szövetséget a háborúba való belesodródástól - mondta. Kiemelte: a NATO keleti szárnyának erősítésében Magyarország földrajzi helyzete és haderőfejlesztése miatt is megkerülhetetlen szereplő, és rendkívül fontos az Egyesült Államokhoz, a NATO legfontosabb tagjához fűződő politikai kapcsolat minősége.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta, a hont nemcsak fegyverrel, hanem a helyes nemzeti politikával is védeni kell, erről szól a CPAC is, mert - idézte a tanácskozás jelmondatát - „együtt erő vagyunk ebben a harcban”. A mindent elsöpörni vágyó globalista progresszió ellenében a nemzetre támaszkodva, de az azonosan gondolkodók világszintű összefogásával lehet csak védekezni, erről is szól a CPAC - jelentette ki. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte, fontos az ellenség ismerete. Hozzátette: számára, „egy kommunizmusnak nevezett gonosz és ostoba társadalomkísérletben felnőtt magyar számára” tejesen érthetetlen, hogy „szabad nyugati kultúrákban miként terebélyesedhettek el ilyen mértékben az ateista szovjet-bolsevik, mindenféle új neveken nevezett ideológiai áramlatok mutációi”. Mint mondta, az sem érti, hogy a jelenlegi háborús helyzetben miként fordulhatott elő, hogy a mindenkor hadsereg- és fegyverellenes „álpacifista progresszív baloldal” vált a háború legnagyobb támogatójává. A honvédelmi miniszter szerint tehát ismert az ellenség és a haditerve is. Akik ellenzik a nemzeti politikát, a honvédelem hagyományos felfogását, a vallást és az egyházat, az iskolát és a családot vették célba és megpróbálták gyengíteni a társadalom „védelmi vonalait”. „Ezen intézmények megszállása maga a nemzeti katasztrófa receptje, ezen intézmények nélkül egy közösség sem tud fennmaradni” - mondta. Ezek azok az intézmények, amelyek megvédik az embereket, a nemzeti politikának pedig az a dolga, hogy megvédje ezeket az intézményeket, mert ezek hiányában védtelenül maradnak az állampolgárok - emelte ki. Hangsúlyozta, hogy a honvédelemben ugyanazokat az elveket fogják érvényesítik, mint a nemzeti politikában. A honvédelmi miniszter kiemelte: amíg ő áll a honvédelem élén, „itt Magyarországon nem lesz sem LMBTQ-XYZ, sem gendersemleges, sem másmilyen, progresszív ideológiával fertőzött haderő”. Hozzátette: a Magyar Honvédség a maga feladatát fogja teljesíteni, Magyarország területét és a magyar emberek biztonságát garantálja.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf szólt arról is: egyedül biztosan hősies a küzdelem, „de azért jobb barátokkal együtt harcolni”. Megköszönte a konferencia szervezőinek és résztvevőinek, hogy reményt adnak ahhoz, hogy „a magyar sors magányossága enyhülhet egy kicsit és szövetségben, igaz barátokkal folytathatjuk a küzdelmet, (.) védhetjük a hont, védhetjük a magyar hont, a magyar hazát és közös szellemi hazánkat is, az Isten-haza-család szentháromságát”.

A Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC) az Egyesült Államokban a konzervatív oldal politikai rendezvénye, a republikánus tábor seregszemléje. A kétnapos budapesti rendezvényt az Alapjogokért Központ szervezte.