Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hűség ereje

Szöveg: Révész Béla | Fotó: Kertész László |  2020. október 29. 22:31

Az a program, amit elindítottunk, nem csak a katonáról, hanem a hazaszeretetről, a haza iránti hűségről is szól - mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter Jászberényben október 29-én egy lakossági fórumon.

KLAC4108

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program részleteit ismertette Benkő Tibor honvédelmi miniszter csütörtökön, egy polgári kör által szervezett lakossági fórumon, Jászberényben. A tárcavezető rámutatott: hazánk és történelme olyan értékekkel rendelkezik, amelyet minden eszközzel kötelességünk megvédeni. „Ezeket az értékeket óvni, védeni kell, s tovább kell vinnünk, hogy újabb és újabb értékeket teremtsünk gyermekeink, unokáink, a következő nemzedékek számára. Hiszen vannak szeretteink, akiket meg kell védenünk, mindenféle kihívástól” – mondta.

Hozzátette: a biztonsági környezet rendkívül gyors változása volt az előzménye a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak, amelynek végrehajtása a Magyar Honvédséget a térség meghatározó haderejévé teszi. Utalt az új típusú hadviselésre, a kibertérben folyó hadműveletekre és a hibrid hadviselésre, amelyre új típusú válaszokat kell adni. „Azért kell reagálni a kor kihívásaira, hogy meg tudjuk védeni azt a békét és biztonságot, amiben élünk” – fogalmazott Benkő Tibor, hozzátéve: az a program, amit elindítottak, nem csak a katonáról, hanem a hazaszeretetről, a haza iránti hűségről is szól.

KLAC4078

Az előadáson Benkő Tibor kitért a program két ágára. Mint mondta, a honvédelmi rész magáról az emberről, a katonáról szól, beleértve annak környezetét, körülményeit, az oktatást, kiképzést, a hazafias nevelést, a mindenre kiterjedő katonai életpálya modellt, a társadalmi kapcsolatok erősítését, valamint az önkéntes tartalékos rendszert, amelynek létszáma már tízezer főnél jár, és folyamatosan bővül. Szólt a haderőfejlesztési részéről is, a fejlesztésekről, innovációs tervekről, a haditechnikai eszközök beszerzéséről, a hazai fegyvergyártás újraindításáról, a Magyar Honvédség minden szegmensének teljes megújításáról. „Ha komolyan gondoljuk, hogy a térség meghatározó haderejévé válunk, csak korszerű eszközökkel tehetjük meg” – mondta Benkő Tibor.

KLAC4102

A tárcavezető elmondta: a program végrehajtására valóban nagy összegeket különített el a kormány, de ezt a fejlesztést a biztonság érdekében hajtják végre. „Ezért döntött úgy a kormány, hogy az országnak olyan szintű védelmi képessége legyen, amely ezeket a kihívásokat, kockázatokat kezelni tudja. És ehhez olyan katonákra van szükség, akik elkötelezettek a hazájuk iránt” – fogalmazott, hozzátéve: erre az összegre bizonyára más helyen is szükség van, ám ha nincs béke, biztonság, ha nem tudunk békében élni, akkor semmi más nem ér sokat.

Benkő Tibor lakossági kérdésre válaszolva elmondta: a Magyar Honvédség létszáma követi a program alakulását. A végső cél egy 30 ezer hivatásos és szerződéses katonából, valamint 20 ezer fős önkéntes tartalékosból álló hadsereg létrehozása.

GALÉRIA