Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A járvány elleni küzdelem a legnagyobb kihívás”

Ünnepeltek a vegyivédelmiek

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: a szerző felvételei |  2021. október 28. 14:39

Tavaly ünnepelte volna a vegyivédelmi szolgálat fennállásának hetvenedik; az alakulat létrejöttének huszadik évfordulóját a Székesfehérváron települt MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj. A járványhelyzet és az abból adódó feladatok miatt viszont erre csak idén, október 28-án, csütörtökön nyílt lehetőség.

Vegyivédelem (1)

Miklovich János ezredes, a zászlóalj parancsnoka ünnepi beszédében kiemelte: az alakulat mindig is egyedi és pótolhatatlan feladatot látott el a haza fegyveres védelmében, Magyarország biztonsága megőrzésében, az országot ért súlyos katasztrófahelyzetek elhárításában. Mint mondta, a 2010-es vörösiszap-katasztrófa után úgy gondolták, hogy ennél nehezebb feladatuk már nem lehet, de a koronavírus elleni védekezés még komolyabb kihívás elé állította a zászlóaljat.

vegyivedelem

„Előtte még sosem hajtottunk végre fertőtlenítési feladatokat, így aztán gondosan meg kellett tervezni a tevékenységet. Szép lassan kialakult az eljárásrend és ezt fokozatosan finomítva elértük a maximális hatékonyságot” – húzta alá a parancsnok.

A múltra rátérve: a második világháború után 1950-ben – hetvenegy éve – alakították meg az akkori Magyar Honvédségen belüli első önálló Vegyiharc Osztályt és a 9. Önálló Vegyiharc Századot, 1951-től pedig már megjelent a magyar katonai terminológiában a vegyivédelem, mint szó.

A zászlóalj elődje 1967. szeptember elsején, Kiskőrösön, HM közvetlen alakulatként megalakult a Magyar Néphadsereg 38. Önálló Vegyivédelmi Ezred. 1973-ban ez az ezred lett a Magyar Néphadsereg Központi Vegyivédelmi Kiképző Bázisa. 1973-ban szervezeti módosítás keretében a szekszárdi MN 5. önálló vegyi-, sugárfelderítő század diszlokált Kiskőrösre. A század, valamint a Központi Tiszthelyettes Képző Iskola vegyivédelmi tanszéke egy részének az ezred szervezetébe történő beépítésével létrehozták a Magyar Néphadsereg 93. Önálló Vegyivédelmi Ezredet. 1989-ben az MN 93. Önálló Vegyivédelmi Ezred létszámát a „BAKONY-III” szervezési feladat keretében száz fővel csökkentették, innen kezdődött az átszervezések sora. A Magyar Honvédség szárazföldi vezérkar főnök helyettese 2000. július 5-én bejelentette Kiskőrösön az ezred felszámolását, állományából egy vegyivédelmi zászlóalj megalakítását és annak áttelepülését Székesfehérvárra. Az első zászlóalj sorakozót 2001. április 2-án tartották.

Vegyivédelem (3)

„Napjainkra előtérbe kerültek a tömegpusztító fegyverek terjedéséből, a vegyi-, biológiai- és radiológiai terrorizmusból, az ipari létesítmények üzemzavaraiból, a közel-keleti régióból induló migrációs népvándorlásból származó kihívások. Mindezek közös világunk biztonságát rendkívül súlyosan fenyegető, földrajzi határokat nem ismerő, könnyen végzetessé váló veszélyként jelennek meg. Ellenük csak közös erőfeszítéssel, szövetségi összefogással lehet eredményt elérni. Mi, vegyivédelmi katonák fontos részt vállalunk a szövetségi feladatokból. A NATO Reagáló Erők keretében részt veszünk a szövetségi közös képesség váltásaiban. Emellett más hazai és nemzetközi környezetben végzett magas színvonalú szakmai tevékenységünkkel is megmutattuk, hogy minden helyzetben képesek vagyunk megfelelni az elvárásoknak, a legnehezebb körülmények között is lehet számítani munkánkra” – zárta beszédét az ezredes.

Vegyivédelem (nyitó)

A kulturális műsorral záruló ünnepségen a parancsnok elismeréseket adott át a szolgálatuk során kiemelkedően teljesített katonáknak. Ugyancsak jellemző, hogy a nevek ismertetésekor még mindig gyakran hangzott el a fordulat: „távol, szolgálatban…”

Vegyivédelem (4)

Infografika: László Zoltán