Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A katonák öröme

Szöveg: Juhász László százados |  2009. december 8. 10:44

Ahogy menetrendszerűen közeledett a tél, az év vége, úgy közeledett a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj a hagyományainak megfelelően az év végi programjaihoz. A 2009. évben igen sok feladat hárult a zászlóaljra, melyeket sikeresen megoldottak és teljesítették az elvárt követelményeket.

Ezek után jól esett a kikapcsolódás, a méltán megérdemelt szórakozás. Méltó helyszínen, a városi Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ dísztermében rendezték meg a Műszaki Bált. A gyakorló öltözetet öltönyre és estélyi ruhára leváltó katonákat a város első embere, Szirbik Imre, országgyűlési képviselő, polgármester köszöntötte, és nyitotta meg a bált. Látványos programok, bemutatók hozták meg a hangulatot a tánchoz, a mulatáshoz. A jókedvet csak fokozta, a rendezvénynek tétje is volt. Értékes ajándékokat lehetett nyerni a tombolasorsoláson.

A katonák azonban nem csak ezért vásárolták szívesen a tombolákat, tudták, az ebből összegyűlt pénzt az alakulat jótékonysági célokra fogja felhasználni.
A műszaki zászlóalj a bál tombolabevételéből befolyt összeget már évek óta a gyermekek gyógyításának megsegítésére fordítja, és ajándéktárgyak adományozásával nyújt segítséget a szentesi Dr. Bugyi István Kórház gyermekosztálya számára.

 

A város szereti katonáit, melynek elismeréséül az Önkormányzat Képviselő Testülete 2008-ban alakulatzászlót adományozott az alakulatnak. A zászlóalj hálás ezért a kapcsolatért, és mindent megtesz, hogy érzékeltesse, a lakosság nem csak katasztrófahelyzetben számíthat a katonák segítségére. A családok szeme fénye a gyermek, akinek egészsége a legfontosabb a szülők számára. Betegség, kórházi kezelés mindig egy nehezen leküzdhető helyzetet teremt. A kis betegek kórteremben eltöltött hangulata nagyban befolyásolja a gyógyulást. Ebben próbált ez évben is segíteni a műszaki zászlóalj a gyerekeknek, a kórháznak, a város lakosságának.

2009. december 7-én már negyedik alkalommal érkeztek ajándékokkal a katonák a kórházba. Dr. Tóth Edit, a gyermekosztály osztályvezető főorvosa kollégáival együtt, már mint régi ismerősöket fogadta az egyenruhásokat. Nyers József mérnök ezredes, a zászlóalj parancsnoka felajánlásként 2 db mikrohullámú sütőt, 1 db forgós fotelt, 3 db szobaantennát és 3 db fali lámpát nyújtott át az alakulat nevében az osztály számára. Egyben tolmácsolta a személyi állomány jókívánságait a beteg gyerekek és az osztály dolgozói részére. A főorvos asszony meghatódva, nagy örömmel vette át a hasznos eszközöket. Örömüket jól fejezte ki a mikrohullámú sütő érkezése, mert mint mondták, a régi már meghibásodott, és komoly nehézséget okozott a gyerekek számára ételt, vagy vizet melegíteni. Köszönet képen a főorvos asszony házi, saját készítésű süteményével látta vendégül a katonákat, akik számára megtiszteltetés volt a szívélyes kínálás.