A kecskeméti hadak krónikája
2007. január 1. 0:00“Kecskemét stratégiai helyzetéből adódóan a középkor óta a magyar és idegen hadak kedvelt állomáshelye. A város számos kiváló katonát, katonapolitikust adott az országnak, és a napjainkig működő laktanyák falai között ma is magas színvonalú tevékenység zajlik. Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik áttekintést szeretnének kapni városunk katonamúltjából.” Dr. Szécsi Gábor, a város polgármestere ezekkel a sorokkal ajánlja az olvasók figyelmébe Kenyeres Dénes nyugállományú alezredesnek Kecskemét és a hadak című könyvét.
A hagyományőrzésben és a tollforgatásban jeleskedő obsitos évekkel ezelőtt arra vállalkozott, hogy levéltári dokumentumok és különböző helytörténeti kiadványok feldolgozásával két kötetben írja meg Kecskemét hadikrónikáját. A szerzőnek személyes kötődése is van a településhez, hiszen a hírös városhoz tartozó pusztán, Szentkirályon született, és amint könyvének bevezetőjéből is megtudjuk, több mint negyedszázadon át a kecskeméti légi bázison teljesített hivatásos katonai szolgálatot. Eleinte csak hobbiból a város katonai relikviáit gyűjtötte, majd a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia elvégzése után kedvet kapott a levéltári búvárkodáshoz, és az utóbbi tíz évben aktívan részt vett a helyi Honvéd Hagyományőrző Egyesület munkájában is. Mint jól képzett hadtáptisztet különösen a városban állomásozó katonai alakulatok ellátása és a hadak szállítása érdekelte, de közben megtudta, hogy 1848-ban hogyan történt a kecskeméti nemzetőrök hadba vonulása, milyen módszerekkel folyt a katonakötelesek összeírása, mikor és hogyan épültek a kiegyezés után a város laktanyái és milyen károkat okozott az 1911. július 9-i földrengés a város katonai épületeiben. Kenyeres Dénes helytörténeti könyvéből kiderül, hogy Kecskemét a török hódoltság korában megtarthatta saját önkormányzatát, és a környéken átvonuló félholdas csapatok sanyargatásai miatt a környék falvainak lakói is ide, a védett városba menekültek. A város a hatalmas török adóterheket a virágzó marhakereskedelemből tudta fizetni. Később, 1680-tól, a törökök kiűzésének időszakában a császári csapatok élelmezése is a város feladata lett, ugyanakkor a török hatóságok is kegyetlenül behajtották anyagi követeléseiket.
Igen mozgalmas volt a város élete a Rákóczi-szabadságharc idején is, amikor nemcsak a kuruc seregek ellátása volt a feladat, hanem Herbeville Ludwig császári tábornagy 1705 őszén rövid időre ide szállásolta be labanc seregét is. A szatmári békekötés után, 1755-től Kecskemét állandó katonai állomáshely lett, és 1783-ban katonai kórház, ispotály is épült a “hírös városban". Később a Napóleon elleni háborúkból – 1792-1813 között – a kecskeméti fiatalemberek alaposan kivették a részüket. Ezen időszak alatt közel 2000 újoncot állítottak ki és küldtek a császári haderőbe.
Az 1848-49-es szabadságharc időszaka rendkívül mozgalmas volt Kecskeméten, ahol nemcsak nemzetőr-alakulatot szerveztek, hanem felállítottak egy huszárezredet is. A város a boldog békeidők időszakában (1867-1914) arról lett nevezetes, hogy az alföldi városok közül itt épült fel a legtöbb laktanya, és a póttartalékosok számára 1900-ban még katonai barakkok is épültek.
Kenyeres Dénes kecskeméti hadikrónikáját a gondosan összeválogatott képanyag teszi még érdekesebbé. Kár, hogy – amint a kötethez mellékelt hibajegyzékből kiderül – 211 elírás, helyesírási hiba és pontatlanság tarkítja ezt a figyelemre méltó kiadványt.
