Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutató

Szöveg: Forrás: HM |  2007. augusztus 15. 0:59

IX. nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutató az a rendezvény, amely az elmúlt évek során százezres nagyságrendű látogatószámmal, mára Európa-szerte elismert, rangos eseményként a legnevesebb szóló és kötelék-bemutatókkal is büszkélkedhet. E szavakkal nyitotta meg dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter a kecskeméti repülőnapot, amelynek programsorozata augusztus tizenegyedikén, szombaton, pontosan nyolc órakor a Diamond Twins Star műrepülő bemutatóval vette kezdetét.

A program minden eddiginél gazdagabb volt. Idén olyan különlegességekkel találkozhattak az érdeklődők, amelyeket a magyar közönség itthon még nem láthatott. Felsorolni is nehéz valamennyi gépet, köteléket és technikai eszközt, hiszen ez egy igen hosszú lista lenne és akkor a földi bemutatókról, a színpadi programokról és a rengeteg egyéb látnivalóról még nem is szóltunk.

Ez a

rendezvény nem kizárólag a repülésről szólt. A tartalmas földi programok, a kiállított, bemutatott eszközök, az azokkal dolgozó emberek mind arról tanúskodnak, hogy Magyarország modern EU- tagország, európai szintű hadsereggel és fegyverzettel.

Az elmúlt években a Magyar Honvédség egésze átalakult, illetve az átalakulás egyes szakaszai jelenleg is zajlanak. Az ágazat jelentős modernizáláson ment keresztül annak érdekében, hogy még magasabb szinten tudjunk megfelelni a nemzeti és szövetségesi kötelezettségeinkből adódó kihívásoknak, hogy feladatainkat maradéktalanul el tudjuk látni.

A közelmúlt egyik legmarkánsabb, legjelentősebb változása olyan hatással lesz a Magyar Honvédség – ezen belül a légierő – jövőjére, amelyhez hasonlót eddig nagyon keveset éltünk át. Tavaly március óta egy modern NATO-kompatibilis repülőbázis ad otthont a JAS–39 Gripen típusú új vadászrepülőgépeknek, amelyek egy új korszak hírnökei. A magyar pilóták már önállóan repülnek a világ egyik legkorszerűbb, legkifinomultabb technikáját magában hordozó repülőgépével, melyeket magyar kiszolgáló személyzet készít fel, és amelyek közül kettő néhány napja érkezett meg Kecskemétre. A magyar Gripen-pilóták a nagyközönség előtt most először mutatkoztak be a földön és a levegőben.

A különböző programok szervezetten, biztonságosan és rendben követték egymást. A Magyar Honvédség szélesebb képességének harcászati és haditechnikai bemutatói révén jelen voltak a harci, a harci támogató, kiszolgáló támogató, az adminisztratív támogató egységek, a toborzás és az érdekvédelem, valamint a háttérintézmények képviselői. Bemutatkoztak a hazai hadipari cégek is. Látható volt például a Gepárd rombolópuska továbbfejlesztett változata, amelynek 12,7 mm űrméretű lövedéke száz méter távolságról is veszélyt jelent például egy páncélozott szállító harcjárműre.

A légi bemutató első felében a szóló és kisebb repülőgép-kötelékek, majd a nagyobb kötelékek és repülőkülönlegességek bemutatói követték egymást szombaton és vasárnap egyaránt. Az AVACS felderítő repülőgép bemutatóját viszont közös gyakorlattal kötötték össze. (A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a német BO–105 és az osztrák légierő PC gépei nem érkeztek meg Kecskemétre, és nem volt jelen a már csak a görög légierőben megtalálható, tigrismintás A–7H Cosrair II-es típus sem.)

A kétnapos program során az érdeklődőknek olyan látványosságban volt részük, amire a hazai repülőnapok történetében még nem volt példa. A rendezvény mindkét napjának zárásaként egy amerikai Bell Cobra helikopter, egy MiG–29-es vadászrepülőgép, egy Extra 300-as sportrepülőgép és egy Forma–1-es autó versenyzett a levegőben és a földön.

– Összesen csaknem 120 ezer néző tekintette meg a vasárnap 18 órakor zárult kecskeméti repülőnapot, amely szervezettségével minden várakozást felülmúlt – hallhattuk Bocskai Istvántól, a Honvédelmi Minisztérium szóvivőjétől. A szóvivő szerint olyan rendezvényt sikerült lebonyolítani, amely „méltó egy professzionális hadsereghez". Számunkra az a legnagyobb dicséret és elismerés, amit a látogatóktól kaptunk, nagyon sokan ezt személyesen mondták el a szervezőknek – tette hozzá Bocskai István. Beszámolt arról, hogy a látogatók az előírásokat betartva figyelték a bemutatókat, a kétnapos rendezvényen nem volt szükség rendőri intézkedésre.

– Szeretném, ha jövőre is megrendeznék a kecskeméti repülőnapot – mondta vasárnap a tárca vezetője az MTI-nek. Ha megfelelő feltételeket tudunk teremteni, akkor nem várnánk két évet, hiszen jövőre lesz a magyar légierő 70 éves és a Magyar Honvédség 160 éves – tájékoztatott Szekeres Imre Kecskeméten. A IX. nemzetközi repülőnapot és haditechnikai bemutatót a miniszter sikeresnek nevezte, ugyanis sokan meggyőződhettek a Magyar Honvédség katonáinak felkészültségéről és arról is, hogy milyen korszerű haditechnikát alkalmaznak. Láthatók voltak a repülés új technikai eszközei, és az is, amit „a tudás és a korszerű technika együtt képes mutatni a levegőben" – tette hozzá. A honvédelmi miniszter fontosnak tartotta azt is, hogy ez volt az első alkalom, amikor a svéd Gripen vadászgépek magyar pilótákkal bemutatkoztak, és olyan légi bemutatót rendeztek, amelyen mindenki megbizonyosodhatott arról: ezek a harci repülőgépek milyen kiválóak és milyen különleges műveletekre képesek. Repülési szakértők véleménye szerint ez a rendezvény

Dokumentumok