Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A közös emlékezéssel újra elköteleződünk a magyar nemzet védelmében

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Schöff Gergely |  2024. május 21. 15:11

Amikor közösen emlékezünk múltunkra, újra elköteleződünk az évezredes út folytatása mellett, a magyar nemzet védelmében – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a honvédelem napja alkalmából, a Honvédelmi Minisztérium Budai várban lévő épületében tartott központi ünnepségen.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett rá: a múltba tekintve hatalmas katonai eredményeket látunk, például Szent István ezeréves államát, „amelynek katona hősei teljesítményükkel lehetővé tették, hogy győzelmeken és vereségeken át megmaradhassunk”, „ezen a geostratégiai szempontból” nehéz fekvésű földdarabon, hatalmas birodalmak szorításában, és ott van a modern nemzet születésekor létrejövő magyar honvédség is, amely azóta „békében és háborúban, elnyomásban és szabadságunk idején mindig a nemzet szolgálatában állt”.

A miniszter a múltba visszapillantva elmondta: Buda a magyar szuverenitás jelképe, ahol a szabad Magyarország évszázadokon keresztül a saját sorsát érintő kérdésekről döntött. Buda Magyarországgal emelkedett és hanyatlott, volt kincses székesfőváros és birodalmak végvidéki erődje és a sors úgy hozta, hogy sokszor vissza kellett foglalnunk – fogalmazott.

A honvédelmi tárca vezetője szerint a kormányzás és a diplomácia feladata az, hogy a nemzet életét érintő legfontosabb döntések továbbra is a nemzet fővárosában szülessenek meg, „ám ezekben az időkben különösen ügyelnünk kell, hogy ne kényszeríthessenek ránk semmi olyasmit, ami sérti nemzetünk alapvető létérdekeit”, ebben pedig különösen fontos szerep jut a honvédelemnek.

Rámutatott: a pacifizmus „miután leépítette a szabad világ hadseregeit, jelentősen meggyengítette a szabad világot védelmező hadseregek hadrafoghatóságát – megrendítve az őket támogató hadiipart, és mindenekelőtt a fegyvert tartó emberek lelkét. Most egy olyan háborúba akarja kötelező erővel belevinni a nyugati világot, amely nemcsak nem a mi háborúnk, hanem egy fölösleges, a tárgyalóasztaloknál megoldandó konfliktus lett volna” – emelte ki.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: elégedettek lehetnek az elmúlt években elért eredményekkel, egy high-tech haderőt építenek, a katonaság fejlesztése történelmi léptékű, a honvédelmi költségvetés meghaladta a GDP 2 százalékát. Felidézte: szinte a semmiből jöttek létre a mára már működő, termelő védelmiipari gyárak, Zalaegerszegen készülnek a Lynx harckocsik, Kiskunfélegyházán kézifegyvereket gyártanak, Gyulán az Airbus helikopterek alkatrészei készülnek, Várpalotán lőszergyár épül, Kaposváron a Gidrán harcjármű integrációja folyik, az alapjárművet pedig hamarosan Győrben gyárthatják majd. Új légi, új szállító- és helikopterflottát, új légvédelmet és drónképességet építenek, újra van önjáró tüzérség és harckocsipark, országszerte megkezdődik a területvédelmi tartalékos rendszer kiépítése és a Magyar Honvédség ellátja feladatait a nemzetközi missziókban.

Mint mondta, az építkezés megkezdődött, de még sok a tennivaló, komoly erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy „felkészüljünk mindarra, ami ilyen háborús időkben előadódhat”, és képesnek kell lennünk minden kihívásra megfelelő választ adni. „Minél inkább elmérgesednek a dolgok a szomszédban folyó háborúban és a brüsszeli tárgyalóasztaloknál, annál több arányérzékre, nyugalomra, józan belátásra és erőre van szükségünk. A békéhez erő kell” – emelte ki.

Emlékeztetett rá: 175 éve újra magyar zászlót tűztek a budai Várra a honvédek, akik a magyar szabadságért harcoltak, ez pedig olyan hagyomány, „amelyre erős haderőt tudunk építeni”. „Ma szuverenitásunkat kell megvédenünk a veszélyek korában, Magyarország békéjét meg kell őriznünk, ki kell maradnunk a szomszédságunkban dúló háborúból” – emelte ki a miniszter.

20240521_Honvedelem_napja_HM_unnepseg_SG_026

Dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke azt hangsúlyozta: 1848-ban szinte a semmiből teremtettek hadsereget a fiatal tisztek, összekovácsolták a nemzetet, felépítették a hadiipart, kiképezték a katonákat és egy év múlva visszafoglalták a magyar történelemben kiemelkedő szerepet játszó budai Várat. Hozzátette: a várat véres, hosszú, nagyon nehéz küzdelemben sikerült visszafoglalni, de a katonák gondolkodás nélkül harcoltak a szabad, független Magyarországért.

Az ünnepségen a Honvéd Vezérkar főnöke a 2017-ben elindított Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot a Magyar Honvédség jelenlegi történelmi küldetésének nevezte, amelynek két alapfeltételeként az erős politikai elszántságot és megfelelő költségvetés meglétét jelölte meg.

„Szellemiségében, gerincében, technikájában egy megújuló, átalakítás alatt lévő Magyar Honvédségről beszélhetünk” – jelentette ki a vezérezredes, aki szerint ez a Magyar Honvédség mai vezetőinek történelmi küldetése.

20240521_Honvedelem_napja_HM_unnepseg_SG_035

„Ha egyszer dicső elődeinkhez hasonlóan mi is letekintünk majd, és azt látjuk, hogy 100, 200 vagy 1000 év múlva is Magyarország itt van, magyar nyelven beszélnek az emberek, a magyar kultúrát, a magyar keresztény hagyományokat követik, akkor sikeresek vagyunk, leszünk, mert olyan hadsereget építünk fel, ami mindezt biztosítja” – fogalmazott.

Új felkészítési rend, új kiképzés, új módszerek, új megközelítések – ez jellemzi ma a Magyar Honvédséget. Mindezek eredményeképpen lesz professzionális a legújabb high-tech technikával felszerelt haderőnk, lesz egy elkötelezett, kiképzett tartalékos erőnk, és mögötte egy olyan védelmi ipar, ami ellátja a Magyar Honvédség ezen két lábát – foglalta össze a haderővel kapcsolatban Böröndi Gábor vezérezredes.

A Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségén a honvédelmi miniszter és a Honvéd Vezérkar főnöke előléptetéseket, kinevezéseket, elismeréseket és kitüntetéseket is átadott.

A magyar katonáknak 1849. május 21-én, a tavaszi hadjárat végén három hétig tartó ostrom után sikerült visszaszerezniük a budai Várat. Ennek emléket állítva 1992 óta május 21. a honvédelem napja.

Dokumentumok