Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Acélkocka altisztképzés vezénylőzászlósi „segítséggel”

Szöveg: Ördög Kovács Márton | Fotó: Tóth László |  2020. június 17. 22:58

Az MH 25. Klapka György Lövészdandár szomódi lőterén folyó Acélkocka altisztképzés harckocsizó lőgyakorlatát nézte meg Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa június 17-én, szerdán.

1596080722

Az Acélkocka képzésre jelentkezők 2019 augusztusában vonultak be a szentendrei MH Altiszti Akadémiára. Itt – a hathetes alapkiképzés után – katonai esküt tettek, majd – egy válogatót követően – a résztvevők egy része legénységi állományúként kezdte meg szolgálatát a Magyar Honvédség alakulatainál. A többiek pedig – az Acélkocka képzés keretein belül – elméleti felkészítésen vettek részt, ez után kezdték meg gyakorlati képzésüket az alakulatoknál.

„A Magyar Honvédség vezénylőzászlósaként kiemelt célom, hogy a katonák valós feladatokban történő feladatvégrehajtását megismerjem" – mondta a lőgyakorlatot megtekintő Kriston István főtörzszászlós, hozzátéve: ezúttal a harckocsizó fegyvernem szakmai képzésén keresztül kaphat képet az Acélkockák felkészültségéről.  „Rendkívül motivált és felkészült állományt képeznek itt a tatai lövészdandárnál" – fogalmazott a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa, miután elbeszélgetett a képzésen résztvevő katonákkal.

1596080722

A 3-as számú lőgyakorlat során a résztvevők – egyebek mellett – elsajátíthatták a menetből történő lövészetet, valamint a tűzpárban és a szakaszban való mozgást, mindezt harctéri körülmények között.

 „A lövészet nagyon fontos mérföldkő a harckocsizó Acélkockák szakmai képzésében, hiszen a katonáknak ilyenkor nyílik lehetősége a fegyvernem teljes fegyverzeti spektrumának kipróbálására" – hangsúlyozta Gajó Péter törzszászlós, az MH 25. Klapka György Lövészdandár vezénylőzászlósa.

1596080723

A T-72-es harckocsikon gyakorlatozó Acélkockáknak vezénylőzászlósi „segítsége" is akadt. Kriston István főtörzszászlós maga is segített a málházásban és együtt futott ki a harckocsizókkal egy gyakorlatsor végrehajtására.

A tatai lövészdandárnál folyó harckocsizó Acélkocka altiszti képzésen résztvevők június végén háromnapos gyakorlaton bizonyítják majd rátermettségüket, amely során számot adnak elméleti és gyakorlati felkészültségükről.

GALÉRIA