Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyíregyházán járt a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: Kertész László |  2020. április 30. 18:32

Nyíregyházán, az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezrednél tett szakmai látogatást Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa április 30-án, csütörtökön.

1596078695

A vendéget Polyák András ezredes, a területvédelmi ezred parancsnoka és Miklós Bence törzszászlós, az alakulat vezénylőzászlósa fogadta. Polyák ezredes prezentációjában szót ejtett a területvédelem történeti hátteréről, fontosságáról, majd kitért az ezred megalakulásának körülményeire, szervezeti felépítésére, feladatrendszerére, külön kiemelve a képzési modulok felépítését, a kiképzés folyamán elérendő célokat, valamint a vezetési irányítási rendszer működését. Mint mondta: fontos, hogy a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa ellátogatott a katonai szervezethez, hiszen az ezrednél szolgáló hivatásos és szerződéses katonák többsége altiszt és legénységi állományú. Hangsúlyozta azt is, hogy 2017 mérföldkő volt a Magyar Honvédség életében, hiszen abban az évben szerveződtek meg az első alegységek, amelyek mára már hidat képeznek a civil társadalom és a hadsereg között. 

Az előadást követően a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa Miklós Bence törzszászlós kíséretében megtekintette az alakulat csapatmúzeumát, majd betekintést nyert az ezredtörzs életébe.

1596078695

„A látogatásom egyik célja, hogy információt szerezzek a tartalékos ezred működéséről, feladatrendszeréről, valamint közösen megtaláljuk azokat a sarokpontokat, amelyek mentén előre tudjuk mozdítani a tartalékos és az aktív erők képzését, oktatását, illetve meggyőződjek az altiszti támogató csatorna kiépítettségéről, annak működéséről" – mondta el kérdésünkre Kriston István főtörzszászlós, hozzátéve: a tartalékos képesség fejlesztése nagyon jó időben történt, hiszen a tartalékos erők mára a Magyar Honvédség alapvető részét képezik. Mint fogalmazott: a vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezrednél az altiszti rendszer jól működik, maga az alakulat pedig fontos bázis a haderő tartalékos képzésében.

„Nagyon fontos, hogy a Magyar Honvédség vezénylőzászlósának meg tudtuk mutatni a vezető altiszti vonalon eddig elért eredményeinket, azt, hogy mit sikerült ezred, zászlóalj, illetve századszinten felépíteni. Értem ezalatt a beiskolázásokat, az altisztfejlesztő foglalkozásokat, amelyek segítségével kiépíthetjük az ezrednél az altiszti támogató csatornát, illetve a vezető altiszti, vezénylőzászlósi rendszert. Emellett egyeztettük azokat a célkitűzéseket, szakmai gondolatokat, amelyet én vezénylőzászlósként a következő években képviselni akarok az ezrednél" – mondta Miklós Bence törzszászlós.

A nap második felében Kriston István főtörzszászlós látogatást tett a Bánki Donát Műszaki Középiskola és Kollégiumban mentesítést végző állománynál, ahol többek között az önkéntes tartalékos katonák munkakörülményeiről tájékozódott.

GALÉRIA