Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A mártírok áldozata nem volt hiábavaló

Szöveg: Tóthné Ilyés Edit |  2010. október 23. 12:29

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár október 22-én, ünnepi állománygyűlés keretében tartotta megemlékezését nemzeti ünnepünkről, október 23-áról. A dandár parancsnoksága elismeréseket és jutalmakat is átadott azoknak a dolgozóknak, akik kiemelkedő munkájukkal segítették az alakulat éves munkáját

Az elismeréseket Polyák András alezredes, a dandár törzsfőnök-helyettese adta át. Emellett elbúcsúztak a közelmúltban nyugállományba vonult katonák is.
Az ünnepségen részt vett Kocsis Róbert, a Hajdú-Bihar megyei Közgyűlés alelnöke, Csáfordi Dénes, Hajdúhadház polgármestere és a fegyveres és rendvédelmi szervek vezetői.

Október 23-ról Kazi János hadnagy emlékezett meg, aki ünnepi beszédében a történelmi tények mellett kiemelte: „Az ’56-os forradalommal a magyar nép kivívta a világ csodálatát és megbecsülését, mert szembe mert fordulni egy világhatalommal. Hőseinek és mártírjainak áldozata nem volt hiábavaló. Nem volt az, mert áldozatukkal a XX. században is elismerést szereztek a magyar névnek, a magyar népnek. Tisztelettel adózzunk minden ilyen cselekvő honfinak, és köszönjük meg, hogy magatartásukkal példát mutattak a mai magyarságnak is!"

Az állománygyűlésen a dandár állománya a Honvéd Együttes műsorát tekinthette meg.

1595909122
1595909122
 

Fotó: a szerző felvételei